Holtában is félnek a tolószékbe vert újságírótól

Helyhiányra hivatkozva nem járult hozzá Himki vezetése, hogy a Moszkva melletti város területén belül temessék el a hétfőn elhunyt Mihail Beketovot. A 2008 őszén csaknem halálra vert újságíró végső nyughelyének egy, a várostól távolabb eső temetőt javasoltak.

– Szerettük volna, hogy mindenki, aki nagyra becsülte őt, eljöhessen és leróhassa tiszteletét – mondta a Himkinszkaja Pravda lap néhai alapító-főszerkesztőjéről elnevezett alapítvány vezetője. Ljudmila Fedotova szerint a két általuk javasolt temetővel kapcsolatos kifogás álságos, hiszen az egyikben a közelmúltban minden további nélkül nyughelyet kapott a 2011-ben lelőtt Jurij Budanov egykori ezredes, akit 2003-ban egy Csecsenföldön megerőszakolt és meggyilkolt 18 éves lány halála miatt ítéltek börtönre. A férfi 2009-ben feltételesen szabadlábra került.

Az 55 évesen, hétfőn elhunyt Beketov széles körben ismertté a Himkiben lévő erdő védelmezőjeként vált, aki vitatta a Moszkva-Szentpétervár autópálya kiválasztott nyomvonalát, amely kettéosztaná az addig védettséget élvező ezer hektáros erdőt.

A csaknem egymilliárd eurós építési projekt ellen felszólaló Beketov több fenyegetést is kapott, 2007-ben gépkocsiját is felgyújtották. Az újságíró szerint elhallgattatásában Himki város polgármestere volt érdekelt, és kijelentette, hogy további támadásoktól tart. (2008-ban ez be is következett, az újságírót megverték, tolószékbe kényszerült, a jobb lábát és bal kezének három ujját amputálni kellett, fejsérülései miatt beszédkészségét elvesztette. A sérült férfi munkájának elismeréseként a Riporterek Határok Nélkül szervezete is kitüntette, sőt, elnöki elismerést is kapott.

Beketov támadóinak és a felbujtónak a kiléte máig ismeretlen, Himki polgármestere pedig 2010-ben rágalmazási pert nyert az újságíró ellen, igaz, másodfokon a bíróság végül felmentette Beketovot a vád és a pénzbírság alól.

Az eset, ahogy a Himki erdő védelme is politikai töltetet kapott azután, hogy ellenzéki pártok, szervezetek Beketov mellé álltak. Érveiket erősítette, hogy az építtető cég, az állami Roszavtodor igazgatótanácsában olyan személy is ül, aki Vlagyimir Putyin közeli barátjának, Arkagyij Rotenbergnek – az elnök egykori dzsúdópartnerének – érdekeltségében is szerepet vállal. A 700 kilométeres, részben fizetős autópálya a tervek szerint 2018-ra készülne el, a Himki erdőn keresztül futó eredeti nyomvonalon.

Mihail Beketov lakásában. Fantommegrendelők, fantomelkövetők
Russia, Moscow : Khimkinskaya Pravda editor-in-chief Mikhail Beketov in his flat. A magistrates' court established that the crime was committed by Beketov on May 24, 2007 and the prescriptive period has expired. Therefore, the journalist was released from sentence.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.