Hollandia nem adta ki Washingtonnak a körözött venezuelai tábornokot

Az Egyesült Államok hétfőn kifogásolta, hogy a holland külügyminisztérium múlt szerdán utasította a Holland Antillákhoz tartozó Aruba hatóságát, hogy engedjék szabadon a korábban őrizetbe vett venezuelai nyugalmazott tábornokot, Hugo Carvajal Barriost.

A washingtoni külügyminisztérium névtelenül nyilatkozó egyik szóvivője szerint a venezuelai kormány nyomást gyakorolt Hollandiára és Arubára is. - Nem ez a módszer, ahogyan a törvények érvényesítésével kapcsolatos ügyeket rendezni kell – mondta az AP szerint a szóvivő.

Carvajalt múlt szerdán vették őrizetbe Arubán az amerikai kormányzat által kábítószer-csempészetben való feltételezett részvétel miatt kiadott nemzetközi körözés alapján. Caracas azonnal tiltakozott, ugyanis Carvajalt konzulnak nevezték ki a Venezuelától 27 kilométerre északra lévő karibi szigetre. Hírügynökségi értesülések szerint eddig azonban nem kapott kinevezése jóváhagyást Hollandiától. Vasárnap aztán mégis szabadon engedték, miután a holland külügyminisztérium elismerte Carvajal diplomáciai mentességét, ám azonnal persona non gratának, azaz nem kívánatos személynek nyilvánították Arubán. Calixto Ortega venezuelai külügyminiszter-helyettes utazott érte a szigetre.

Hugo Carvajal a venezuelai katonai hírszerzés nagyhatalmú igazgatója, így minden titok ismerője volt Hugo Chávez elnöksége idején
Az Egyesült Államok igazságszolgáltatása azzal gyanúsítja a tábornokot, hogy ő volt az egyik fő irányítója 2006-tól a Cartel de Soles nevű droghálózatnak, amelyet gyakorlatilag a venezuelai hadsereg tisztjei ellenőriztek. Így kapcsolatba hozták Wilber Arilio Varela Fajardo kolumbiai drogcsempésszel, akinek szállítmányai Venezuelát érintve jutottak el repülővel Hondurasba, majd onnan tovább Mexikóba és végül az Egyesült Államokba. Hat eljárást is kezdeményeztek Carvajal ellen amerikai bíróságokon.

Vasárnap este Carvajal már Nicolás Maduro elnök oldalán jelent meg Caracasban a Venezuelai Egységes Szocialista Párt kongresszusán.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.