Hollande szerint nincs gond a francia–német viszonnyal

A Der Spiegel szerint a francia államfő és Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter pénteki párizsi megbeszélésén Francois Hollande kiemelte, Angela Merkel „nagyon kellemes beszélgetőpartner”, és „nincs semmiféle ellenszenv" köztük.

Francois Hollande francia államfő szerint nem igaz, hogy a német kancellárhoz fűződő viszonyát személyes ellenszenv terheli, és az sem helytálló értesülés, hogy Párizs az Európai Uniót érintő ügyekben szüneteltetni akarja kétoldalú együttműködést az őszi németországi választásokig - írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap megjelent számában. A német hírmagazin szerint a francia államfő és Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter pénteken Párizsban folytatott megbeszélésén Francois Hollande kiemelte, Angela Merkel nagyon kellemes beszélgetőpartner, és nincsen semmiféle ellenszenv köztük.

Az utóbbi napokban több másik lap mellett a Der Spiegel is elemzést közölt a német-francia viszony állítólagos elhidegüléséről. A lap szerint az integráció motorjának számító német-francia együttműködésben Merkel és Hollande rossz viszonya mellett az is zavart okoz, hogy a berlini vezetés helyzetértékelése alapján Párizs egyelőre nem is érdekelt az előrelépésben. A konzervatív-liberális német kormány úgy ítéli meg, hogy a baloldali párizsi vezetés a szeptemberi német parlamenti választásig szünetelteti az együttműködést, mert arra számít, hogy utána könnyebben lehet majd megállapodni - írta a Der Spiegel április végén.

„Ez tévedés” - szögezte le Hollande a luxemburgi külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén, hangsúlyozva, hogy az európai egységfolyamat egészét veszélyeztetné, ha leállna a német-francia motor. Párizs csupán annak megértését kéri, hogy időre van szükség a szerkezeti reformokhoz - mondta a francia elnök. A beszélgetés kiszivárgott részletei szerint emlékeztetett arra, hogy Németországgal is türelmesek voltak az uniós partnerek, amikor a kétezres évek közepén fájdalmas reformokat hajtott végre - írta újabb beszámolójában a Der Spiegel.

A feszültség látszatát Berlin is igyekszik elkerülni. A kancellári hivatal közölte, hogy Merkel szombaton telefonon egyeztetett Hollande-dal. A két politikus „jó eszmecserét" folytatott, a téma az uniós állam- és kormányfők májusi és a júniusi értekezlete volt - áll a közleményben. Az Európai Bizottság pénteken további türelmi időt adott Franciaországnak államháztartási hiánya csökkentésére. Német kormánypárti politikusok első nyilatkozataikban bírálták a brüsszeli bizottságot a döntés, a francia kormányt pedig a reformok elmaradása miatt.

Vasárnap viszont Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter békülékeny hangot ütött meg. A Bild című lapban megjelent interjúban a tekintélyes konzervatív politikus kifejtette, hogy a bizottság döntésében nincsen semmi kivetnivaló, hiszen a stabilitási és növekedési egyezmény rugalmasságot biztosít a konszolidációhoz. Berlin pedig teljes mértékben egyetért Brüsszellel abban, hogy a reformpolitikán nem szabad lazítani - mondta a német pénzügyminiszter.

Az egész előzménye, hogy a francia elnök pártja, a Szocialista Párt egy belső feljegyzésben „rendíthetetlen egoizmussal” vádolta meg Merkelt. A dolumentum szerint német kancellár  „csak a Rajnán túli betétesek megtakarításairól, Berlin kereskedelmi mérlegéről és saját választási jövőjéről” álmodik. Szeptemberben a németek parlamenti választásokat tartanak, és mivel – folytatódik a francia szocialista értékelés – az EU-t Merkel és az Európát „étlapról válogató”, a pénzvisszatérítésben érdekelt „jelenlegi brit miniszterelnök” szövetsége húzza le (David Cameront néven sem nevezik), „a nagy EU-országok közül ma egyedül Franciaország rendelkezik őszintén európai kormánnyal”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.