Hollande: Megszorítások nem, gazdagadó igen

Francois Hollande francia elnök szerint a megszorítás Európa széteséséhez és a populista mozgalmak megerősödéséhez vezethet. - Kötelességemnek érzem az európai vezetőkkel közölni: a megszorítások folytatása azzal a kockázattal jár, hogy nem sikerül csökkenteni a deficitet, és azzal a bizonyossággal, hogy a kormányok népszerűtlenek lesznek, amit a populisták egy adott pillanatban ki fognak használni – mondta az államfő a francia közszolgálati televízióban csütörtök este élőben sugárzott, több mint egyórás interjújában, amelyben a megválasztása óta eltelt tíz hónap gazdaságpolitikai intézkedéseit értékelte. Hozzátette: „az európai országoknak szigorúnak kell maradniuk (a költségvetés terén), ezt tökéletesen megértem, de nem folytathatják a megszorítást, mert az annyit jelent, Európa szétesésre van ítélve”. Az európai gazdasági kérdéseket illetően Hollande azt mondta, hogy jelenleg „baráti feszültség” jellemzi a francia-német viszonyt. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Párizsnak és Berlinnek „is az a kötelessége, hogy Európát előrevigye”.

Angela & Francois
France's President Francois Hollande (R) and German Chancellor Angela Merkel smile after kissing each other during the 50th anniversary ceremony of the reconciliation meeting between former French president Charles de Gaulle and German Chancellor Konrad Adenauer after World War Two, in Reims July 8, 2012. The leaders of France and Germany joined in a symbolic celebration of unity on Sunday, hailing a relationship that has brought peace to Europe for 50 years but must now prove it can survive its most serious crisis to date. REUTERS/Jacky Naegelen (FRANCE - Tags: POLITICS ANNIVERSARY TPX IMAGES OF THE DAY)

A francia elnök megerősítette, hogy Párizs nem fogja tudni teljesíteni azt a Brüsszelnek tett kötelezettségvállalását, amely szerint az államháztartási hiányt még az idén a GDP-arányos három százalék alá csökkenti. - Nem fogjuk elérni a három százalékot, mert ha erőltetnénk a menetet, akkor elvesztenénk annak a reményét, hogy visszatérhet a növekedés - fogalmazott Hollande. Elmondta, hogy az évi egymillió euró feletti keresetekre tervezett 75 százalékos jövedelemadót végül a vállalatokon keresztül fogják az érintettek befizetni. - Megtartom az ígéretemet - hangsúlyozta az államfő a szupergazdagok megadóztatása kapcsán, amelyet eddig alkotmányossági problémák miatt nem tudott a kormány bevezetni. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.