Így szabadulna meg Orbántól Gyurcsány Ferenc

Főleg ebben a témakörben faggatták a Hungarian Spectrum olvasói a volt miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferencnek június 26-án jelent meg egy írása a magyar politikával, gazdasággal és kultúrával foglalkozó, angol nyelvű oldalon. Az egykori miniszterelnök cikkének hatására megduplázódott az oldal aznapi olvasottsága, emellett számos kommentet és kérdést intéztek a DK elnökéhez. Balogh S. Éva, a portál szerkesztője, a Yale Egyetem korábbi tanára hétfőn tette közzé a kérdéseket és Gyurcsány Ferenc válaszait.

Az olvasók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan és mikor tér vissza, illetve távolítja el Orbán Viktort és a Fideszt Magyarország éléről. Az egykori miniszterelnök - miután biztosított mindenkit, hogy el sem tűnt - leszögezte, csak egy egységes ellenzék képes legyőzni a mostani kormányt. Annak ellenére, hogy korábban nem sikerült az összefogás, bízik benne, hogy a baloldali pártok képesek lesznek beállni egy olyan vezető mögé, akinek esélye lesz arra, hogy legyőzze a kormányt. Azt, hogy szükség esetén a Jobbikkal is egyezkedjen, teljesen kizártnak tartja, mert a pártban „neofasiszta ideák” is helyet kapnak.

Beszélt arról is, nem hinné, hogy az Orbán-kormány komolyan fontolgatja a kilépést akár a NATO-ból, akár az EU-ból, annak ellenére, hogy Oroszország úgy tekint hazánkra, mint az EU gyenge láncszemére. Orbán Viktor megnyilvánulásait inkább úgy értékeli, hogy rángatja az oroszlán bajszát. 

Az EU kapcsán megoldandó kérdésként merült fel, hogy a pályázati támogatásokat főleg a kormányzat használja fel saját emberei pénzelésére. Gyurcsány elmondása szerint már javasolta a támogatási rendszer szigorítását, nem szeretnék azonban, hogy ez az EU támogatások teljes megvonását eredményezze.

Azt, hogy az EU tétlenül nézi a kormány tevékenységét, a volt miniszterelnök azzal indokolta, hogy annyi más probléma is felmerült az Unióban, hogy nem kívánnak belebonyolódni egy ilyen hosszadalmas konfliktusba Magyarországgal.

Több kérdés firtatta az alkotmányos rend ügyét, illetve hogy hogyan lehet majd a jelenlegi kormányt eltávolítani ilyen feltételek mellett. Az egyik kommentelő külön kitért Polt Péterre. Ennek kapcsán Gyurcsány mindössze annyit árult el, hogy az ellenzéknek van terve Polt hatalmának megtörésére, de még nincs itt az ideje, hogy felfedjék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.