Hízik a leendő miniszterelnök-helyettes bankszámlája

Jan Fischer lesz a cseh hivatalnokkormány pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettese is. Azóta megnyíltak számára a pénzcsatornák.

Hétfőn jelentették be, hogy Jan Fischer lesz a cseh hivatalnokkormány pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettese is. Azóta megnyíltak számára a pénzcsatornák.

Erre a leendő tárcavezetőnek égető szüksége volt, mert az év elejei elnökválasztási kampány során több mint ötmillió korona (hozzávetőleg hatvanmillió forint) adósságot halmozott fel, amelyet egészen máig nem tudott törleszteni. Többen ugyanis cserbenhagyták, miután nem jutott be a második fordulóba. Emiatt a nyilvános bankszámláján hétfőn reggel csupán néhány száz korona szerénykedett. Egy nappal később azonban már 4,4 millióra hízott az összeg.

Azok a nagyvállalkozók és más szponzorok, akik eddig nem folyósították a korábban megígért pénzt, most alighanem a bejelentés hallatára azonnal kinyitották a pénztárcájukat.

Jirí Rusnok kormányalakítással megbízott miniszterelnök kabinetjét szerda délelőtt nevezi ki Milos Zeman államfő. Jan Fischer hétfőn ígéretet tett arra, hogy addigra rendezi az adósságait. Ami tegnap képtelenségnek és üres ígéretnek tűnt, az alighanem negyvennyolc órán belül valóra válik, hiszen az a potom hatszázezer korona nyilván addigra megérkezik a politikus számlájára...

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.