Hivatalosan is véget ért az iraki háború

Barack Obama szerint emelt fővel hagyják el az amerikai katonák Irakot. Az amerikai elnök Fort Braggban ma hivatalosan is kijelentette: vége a közel-keleti országban vívott, közel kilencéves háborúnak.

– Üdvözöllek titeket itthon! – mondta Barack Obama, aki most megtartott beszédében a háborúban szolgáló, elhunyt, vagy veteránként hazatért katonák emlékének adózott. Több mint kétszáz, a Fort Bragg-i bázisról indult katona halt ugyanis meg a majdnem kilenc évig tartó háborúban, írja a BBC.

A katonák egy emberként kiáltottak Obama beszédének végén az észak-karolinai bázison
Troops yell in support at U.S. President Barack Obama as he speaks at Fort Bragg in Fayetteville, North Carolina December 14, 2011. REUTERS/Chris Keane (UNITED STATES - Tags: POLITICS MILITARY)

Ez volt az első alkalom, hogy az elnök az észak-karolinai bázison járt, és elsősorban azoknak a veteránoknak és családjuknak címezte a beszédét, akiket személyesen is érintett a háború. Útjára felesége is elkísérte, aki a veteránok aktív támogatója. Az utolsó, Irakot elhagyó katonákat pár napon belül várják haza, az utolsó harcoló alakulatok pedig 2010 augusztusában hagyták el az országot.

A hadsereg kivonulását Obama háborúellenes jelöltként még 2008-as választási kampányában ígérte meg, és kötelezettséget tett arra is, hogy segíti a veteránokat abban, hogy hazatérésük után álláshoz jussanak. Az elmúlt évtizedekben a hadsereget szolgáló veteránok munkanélküliségi rátája ugyanis két és félszer magasabb lett, mint a nemzeti átlag.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.