Hivatalosan is éhezik Szomália

Hivatalosan is éhínségnek minősítette az ENSZ a szárazság miatt kialakult helyzetet Szomália két térségében. A világszervezet ritkán használja ezt a szót, így biztos: súlyos válság alakult ki. A gyerekek egyharmada alultáplált, tömegek özönlenek a menekülttáborokba.

Közel két évtizede, 1992 óta nem volt éhínség a kelet-afrikai országban. A vészhelyzetet az okozta, hogy az "Afrika szarvának" nevezett térségben hatvan éve nem látott aszály pusztít, az emberek tömegével kényszerülnek elhagyni lakóhelyüket, élelmet keresve. A két évtizedes anarchia miatt elnéptelenedett fővárosba, Mogadishuba is özönlenek a segítséget kérők. A helyzet olyan súlyos, hogy a Szomália nagy részét ellenőrző iszlamista fegyvres csoport, az al-Shabab úgy döntött, újra oszthatnak segélyt területén a nemzetközi szervezetek.

Az éhínséggé nyilvánításnak pontos - és kegyetlen - feltételei vannak. Ahhoz, hogy a "vészhelyzetből" "éhínség" legyen, a gyerekek 30 százalékának súlyosan alultápláltnak kell lennie, és tízezer gyermekből naponta négynek kell meghalnia. Az ENSZ közleménye szerint Szomália lakosságának közel fele, 3,7 millió ember van veszélyben, közülük 2,8 millióan délen. A szárazság azonban nem csupán Szomáliát veszélyezteti: a "halálháromszögnek" is hívott térségben, amely Kenyát és Etiópiát is magába foglalja, az ENSZ szerint 11 millióan szorulnak segítségre.

A világsajtót olvasva megrázó történetek adnak emberi arcot a számoknak. A segélyszervezetek munkatársai olyan 4-5 éves gyerekekről számolnak be, akik az alultápláltság miatt 9-10 hónaposnak tűnnek. A BBC tudósítója Mogadishuban találkozott egy nővel, Habibával, aki kétszáz kilométert gyalogolt délnyugat-szomáliai falujából a fővárosig. Öt gyermekével indult el, ám a két legkisebb nem érte meg az út végét. Őket az út szélén kellett hagynia, mert nem volt ereje sírt ásni nekik.

Az UNICEF, az ENSZ gyermekjóléti szervezetének közleménye Amináról ír, aki 14 éves és első gyermekét várja. 10 napja érkezett Szomália déli részéről a kenyai Dadaab táborba. 26 napig gyalogolt családjával a sivatagban. Az úton alig jutott élelemhez és vízhez, és rettegett a sakálloktól és az oroszlánoktól. De születendő gyermeke érdekében el kellett menekülnie a szárazság és az éhség elől.

Az UNICEF az al-Shabab engedélyét kihasználva (két év óta először) a hét végén, légihidat képezve sürgősségi segélyt szállított Szomáliába, és a hétvégén négynapos látogatásra Kenyába érkezett a szervezet főigazgatója, Anthony Lake is. Ekkor 5 tonna élelmiszert és gyógyszert juttatott el a szomáliai Baidoa városába az UNICEF, ez 100 ezer ember ellátására elég 3 hónapra. Két év óta most először tették lehetővé a közép-Szomáliát uralmuk alatt tartó al-Shabaab felkelők, hogy egy segélyszervezet szállítmányt jutasson el az általuk ellenőrzött területre.

Galéria nyílik, kattintson!

Az UNICEF-nek most 31 millió dollárra van szüksége ahhoz, hogy a megnövekedett feladatoknak eleget tehessen a következő néhány hónapban. Az UNICEF Magyar Bizottsága  az OTP 11705008-29913358 számú számlaszámra Amina jeligére várja a pénzadományokat, hogy élelemmel, gyógyszerrel és oltóanyaggal láthassa el a százezernyi szenvedő gyermeket.

Az UNICEF 1000 forintból két zacskó speciális tejport biztosíthat, melyből 5 liter kalóriadús ital állítható elő. 3000 forintba kerül 30 csomag, vitaminnal és ásványi anyagokkal dúsított mogyorókrém, melyből 10 napon keresztül láthatják el a súlyosan alultáplált kicsiket. 10000 forintból 200 adag vakcinát vásárolhat az UNICEF, hogy megvédje a gyerekeket a kanyarótól.

Pocsolyából vizet - több afrikai konfliktusnak is a víz és a legelő hiánya az oka
A boy drinks water from a pond in Bule Duba village in the outskirts of Moyale, near the edge of Oroma and Somali regions of Ethiopia, June 12, 2009. Prolonged drought, lack of water and limited pasture have led to conflict between the Somali and Borena ethnic groups in southern Ethiopia which left hundreds of people dead in February this year. The International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies (IFRC) says it needs some 100 million Swiss francs to prevent conflict, famine and epidemics as well as restore the livelihoods of 2.5 million people in the Horn of Africa. Picture taken June 12, 2009. REUTERS/Irada Humbatova (ETHIOPIA SOCIETY CONFLICT HEALTH IMAGES OF THE DAY) BEST QUALITY AVAILABLE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.