Hivatalosan is gyanúsított a román miniszterelnök

Többrendbeli magánokirat-hamisítással, folytatólagos adócsalásban való bűnrészességgel, pénzmosással és három rendbeli összeférhetetlenséggel gyanúsítja a román miniszterelnököt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügy könnyen kormányváltáshoz vezethet.
A DNA ma reggel hallgatta ki a miniszterelnököt, majd közleményben ismertette: Victor Ponta ellen büntetőeljárás indult a 2007-2008 közötti időszakban folytatott ügyvédi tevékenysége kapcsán. Az ügyészek szerint Ponta úgy vett fel 2000, majd 3000 eurós havi tiszteletdíjat barátja, Dan Sova szenátor ügyvédi irodájától, hogy cserébe semmilyen szolgáltatást nem nyújtott. Később, 2011 májusa és októbere között, miután a hatóságok érdeklődni kezdtek az együttműködés körülményei iránt, Sova fiktív tevékenységi beszámolókat gyártatott alkalmazottaival, hogy Pontát fedezze.
Victor Ponta
Victor Ponta
Bogdan Cristel / Reuters

A DNA ugyancsak illetéktelen haszonszerzésnek tekinti, hogy 2008 novembere és 2009 júniusa között Ponta díjmentesen használta azt a Mitsubishi Lancer Evo sportkocsit, amelyet tanúk szerint az ő kifejezett kérésére szerzett be Sova ügyvédi irodája. Az autóért mintegy 5,6 millió forintnak megfelelő előleget és egyéb díjat fizettek a lízingcégnek, majd 2009 júniusában ingyen és bérmentve átadták Pontának.

Ilyen előzmények után logikusan következik a DNA szerint, hogy a 2012-ben miniszterelnökké kinevezett Ponta igyekezett meghálálni barátja előzékenységét, és Dan Sovát különböző miniszteri posztokba nevezte ki, megsértve az összeférhetetlenségre vonatkozó törvényi előírásokat.

Ebben az ügyben – a miniszteri felelősségről szó törvény értelmében – az ügyészek csak a parlament hozzájárulásával indíthatják meg a nyomozást. Ez a törvény arról is rendelkezik ugyanakkor, hogy amennyiben a kormány valamely tagja ellen büntetőeljárás indul, az államfő felfüggesztheti tisztségéből. Magyarán péntek reggel óta a szociáldemokrata kormány sorsa a liberális államfő, Klaus Johannis kezében van, aki rövid sajtónyilatkozatban közölte: felkérte a miniszterelnököt, hogy nyújtsa be a lemondását, és mentse meg ezzel az országot egy elhúzódó politikai válságtól.

„Lehetetlen állapot Románia számára, hogy a miniszterelnökét bűncselekmény elkövetésével vádolják. Másfelől Románia számára a lehető legrosszabb forgatókönyv egy elhúzódó politikai válság. Mindezt figyelembe véve felkérem Victor Ponta miniszterelnököt, hogy mondjon le” – nyilatkozta az államfő, aki kérdésekre nem válaszolt. Így egyelőre csak találgatni lehet, hogy amennyiben Ponta a maradás mellett dönt, az elnök felfüggeszti-e tisztségéből.

Ha megteszi, a kormány vezetését ideiglenesen, legtöbb 45 napra a kabinet egy másik tagja venné át. Amennyiben másfél hónap alatt a nyomozást nem szüntetik meg, vagy az ügyészség vádat emel, Victor Ponta mandátuma megszűnik, a kormány pedig feloszlik.

A kormányfő a Facebookon reagált az elnök felszólítására. Azt írta: tiszteletben tartja Johannis álláspontját, de őt a parlament nevezte ki, és csak az menesztheti. „Az alkotmányos elvek tiszteletben tartása alapvető fontosságú, és nem fogadhatom el, hogy egy ügyész a parlament, a kormány és az állampolgárok fölött álljon. Ez diktatúra lenne, és 25 évvel 1989 után mindannyiunk számára óriási hiba” – mutatott rá.

A liberális ellenzék egyébként éppen tegnap nyújtotta be az év eleje óta készülő bizalmatlansági indítványát, amelynek elfogadására nem sok esély van a parlamenti matematika szerint. A liberálisok hónapokig bíztak abban, hogy sikerül átállásra bírniuk a Ponta-kormány parlamenti többségét biztosító három kisebb alakulatot: a Románia Haladásáért Szövetséget (UNPR), a Konzervatív Pártot (PC) és a Liberális Reform Pártot (PLR), amelyek eddig ellenálltak a csábításnak. A miniszterelnök felfüggesztése – és a kormány menesztésének perspektívája – azonban "jobb belátásra" bírhatja őket.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.