Hivatalból elhallgatott ügynökök

Bajban van a német titkosszolgálat főnöke. Szakmai hibák sorozatát követte el. A cég lehallgatta a belügyminiszter feleségének segélyszervezetét, a főnök pedig nem tudott arról, hogy ügynökeit elfogták Pristinában.

A lemondás szélén „imbolyog” Ernst Uhrlau, a német titkosszolgálat (BND) főnöke. A 62 éves szociáldemokrata nemzetbiztonsági szakember azt követően került ismét éles kereszttűzbe, hogy napvilágra kerültek a „cégen” belüli súlyos hibák és melléfogások. Ezek sorába tartozik, hogy a novemberben Pristinában elfogott, majd szabadon bocsátott három BND-ügynök sorsáról Uhrlau nem saját embereitől, hanem a német külügyi apparátustól értesült.

A bajokat tetézte, hogy kiderült: a német titkosszolgálat hosszabb időn keresztül lehallgatta az egyik segélyszervezet kabuli irodáját. Pont azon segélyszervezetét, amelynek elnöki tisztét a német belügyminiszter felesége töltötte be.

A BND-s hibák közül a legsúlyosabb valószínűleg a pristinai. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, három német ügynököt a koszovói albán hatóságok azzal a váddal vettek őrizetbe, hogy részt vettek a pristinai EU-képviselet elleni gyújtogatásos merényletben. Közel két hetes diplomáciai huzavona után a triót csak azt követően engedték szabadon, hogy a Merkel-kormány mintegy 100 millió eurós fejlesztési segély leállításával fenyegette meg a koszovóiakat.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung úgy tudja, hogy a három ügynök még letartóztatásuk előtt jelezte: könnyen lebukhatnak. A jelentés azonban „elfeküdt” a BND központjában, ahogy Uhrlau előtt a „cég” alacsonyabb beosztású vezetői később elhallgatták, hogy a három ügynököt 30 napos vizsgálati fogság alá helyezték. Az amerikai és brit társszervezeteket is megkésve kapcsolták be a probléma rendezésébe. Maguk az ügynökök sem viselkedtek profin: a merénylet után nem sokkal az egyik melléképületből fotózták a gyújtogatás célpontját. A koszovói rendőrök igazoltatták őket, s egyiküknél megtalálták a Hasim Thaqi koszovói kormányfő és a helyi szervezett bűnözés összefonódását elemző feljegyzést.

A SpiegelOnline szerint a BND 2005 októbere és 2008 áprilisa között rendszeresen „elolvasta” az egyik vezető német segélyszervezet kabuli irodájának elektronikus levelezését, illetve lehallgatta a telefonbeszélgetéseket. A BND erről levélben tájékoztatta a Welthungerhilfe nevű szervezetet, amelynek elnöke a kérdéses időszakban Ingeborg Schäuble, a német belügyminiszter felesége volt. Az ügynek további pikantériát ad, Wolfgang Schäuble (CDU) az egyik fő élharcosa, hogy a német hatóságok on-line nyomozhassanak a terrorgyanús személyek számítógépeiben. A kérdéses kabuli iroda több nyugati segélyszervezet értesüléseit dolgozza fel, s mint a SpiegelOnline írja, a „Hindukus menti események egyik szeizmográfja”. A BND már az idén megégette magát, amikor kiderült, hogy lehallgatták a Der Spiegel egyik újságírónője és a vele bizalmas kapcsolatban álló egyik afgán miniszter telefonbeszélgetéseit, illetve belenéztek elektronikus levélváltásukba.

(BERLIN)

Ernst Uhrlau, a BND főnöke
Ernst Uhrlau a BND főnöke
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.