Hivatala udvarán lőtték főbe az ukrán polgármestert

Ismeretlen elkövetők agyonlőtték egy kelet-ukrajnai város, a Luhanszk megyei Sztarobilszk polgármesterét. A rendőrség keddi közlése szerint Volodimir Zsivahát a fejére és a nyakára leadott két lövés halálosan megsebesítette.

A városvezetőt a polgármesteri hivatal belső udvarán találta meg az épület egyik őre. A politikus kórházba szállítás közben, a mentőautóban halt bele sérüléseibe.

A hatóságok két, kilenc milliméter kaliberű töltényhüvelyt foglaltak le a gyilkosság helyszínén. Nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a férfit politikai tevékenysége miatt ölték meg.

Sztarobilszk az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt álló területen, Luhanszktól mintegy 100 kilométerre északra fekszik.

A 44 éves Zsivaha Sztarobilszk városában született. Korábban tagja volt a kijevi Majdan-tüntetések nyomán hivatalából menesztett volt államfő, Viktor Janukovics mögött álló Régiók Pártjának, a párt színeiben pedig a Luhanszk megyei tanácsnak. A tavaly októberi helyhatósági választásokon nyerte el szülővárosa polgármesteri tisztségét a 2011-ben alapított, parlamenten kívüli Mi Régiónk elnevezésű párt jelöltjeként.

A polgármester korábbi nyilatkozataiban támogatta a Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán bizalmasaként ismert Viktor Medvegycsuk, az Ukrán Választás nevű társadalmi mozgalom vezetője elképzelését Ukrajna szövetségi állammá történő átalakulásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.