Hidat robbantott a Boko Haram

Iszlám harcosok robbantották fel valószínűleg a legnagyobb és legfontosabb hidat Északkelet-Nigériában, megszakítva ezzel a közlekedést Kamerunnal.

A BBC szerint autók és árukkal felszerelt teherautók rekedtek meg az utakon. Ezen a hídon keltek át a Kamerunból érkező áruk, így az újjáépítésig nehezebb lesz a helyi gazdaságnak.

A hidat éjszaka robbantották fel, ami a brit lap szerint azt mutatja, hogy nőtt a Boko Haram jelentette fenyegetettség. A katonák rossz okokból csatlakoztak a hadsereghez – állítja egy katonai vezető. Egy BBC-s tudósító szerint a katonaság demoralizált, nincs motivációja vagy tűzereje, amivel a Boko Haram ellen tudna küzdeni.

A legnagyobb nigériai hadsereg így is Nyugat-Afrikában van, hogy ott és a környező országokban segítsék befejezni a brutális polgárháborúkat.

A nigériai elnök, Goodluck Jonathan sürgősségi állapotot nyilvánított ki több mint egy évvel ezelőtt Borno, Yobe és Adamawa tagállamokban (északkeleten egymással határos államok), és azt mondta, az itteni katonai erőknek több segítséget ad, hogy a Boko Haram ellen harcoljanak. Ennek ellenére a bizonytalanság és a halálos áldozatok száma is egyre csak fokozódott a térségben.

A New York központú Emberjogi Megfigyelő Központ szerint legalább kétezer civil áldozata van annak a nagyjából 95 támadásnak, amit 2014 első felében követtek el. Ehhez képest a háború első négy évében 3600-an haltak meg.

 

Boko Haram

Az iszlám csoportot 2002-ben alapították, 2013 óta tartják nyilván terrorista csoportként. Eredetileg a nyugati oktatás ellen jött létre. 2009-ben kezdett katonai műveleteket indítani, hogy megalapítsák az Iszlám Államot. Eddig ezreket öltek meg, legtöbbjüket Északkelet-Nigériában, a fővárosban, Abudzsában pedig ENSZ-központot is megtámadtak.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.