A Kongó Afrika második leghosszabb (4371 km), ám a legtöbb vizet szállító folyója, átszeli a hasonló nevű, ásványkincsekben rendkívül gazdag medencét, összeköti a kontinens legközepét - amelyet Joseph Conrad angol író a sötétség mélyének nevezett - az Atlanti-óceánnal, s a folyó torkolata viszont a kapu volt a felfedező, ugyancsak brit dr. Livingstone számára a dzsungelbe. A Kongó alsó folyása egyben határvonal az egykori francia és belga gyarmat között, amelyek, bár rokon népek lakják, a középkori Kongó Birodalom összeomlása óta nem éltek egy hazában és a jelek szerint nem is igen akarnak.

A tervezett híd 4,5 kilométernyire, azaz még autóbusszal is alig néhány percnyi közelségbe hozná a két fővárost, nem is beszélve a gazdasági előnyökről. Jelenleg két nagy kikötőből szállítják Brazzaville-be és Kinshasába az árukat. Pointe Noire-t a Kongói Köztársaság legnagyobb kikötőjét egy 600 km hosszú, korszerűtlen, ezért igen lassú vasútvonal köti össze Brazzaville-lel. Ezért gyakori, hogy az oda érkező portékákat is a másik Kongóhoz tartozó Matadi kikötőjében rakják át, a semmivel sem modernebb, ám Kinshasától csak 365 km hosszú vasútra. Onnan komp és pirog (fatörzsből vájt, bőrökkel bélelt csónak) segítségével viszik át a túlpartra.      

Ha viszont a híd megépül - és a tervek szerint a Pointe Noire és Brazzaville közötti, úgynevezett Kongó-Óceán vasútvonalat is korszerűsítik - a brazzaville-ieknek nem éri meg igénybe venniük sem Matadi kikötőjét, sem a két part között ingázó vizijárműveket, ezzel sokakat megfosztva megélhetési forrásaiktól. Így érthető a Kongó folyó alsó szakaszán dolgozó révészek tiltakozása a fejlesztések ellen. Képviseletükben nemrégiben politikusok, szakszervezeti vezetők és civil aktivisták lepték el Kinshasa utcáit „Alsó-Kongó: halott tartomány” és „Matadi: halott város” feliratú táblákkal. Az alsó-kongóiaknak már csak azért sem kedves az új híd, mert ők már száraz lábbal kelhetnek át a folyón, mióta 1983-ban Mobutu Sese Seko akkori államfő átadta a szerényen önmagának adományozott és katonai rangjáról Marsallnak elnevezett hidat.   

Koránt sincs tehát irigylésre méltó helyzetben Joseph Kabila, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke. Az ezer sebből vérző országban végre a béke, a haladás jeleként értékelhető – régóta tervezett – beruházás tervezése is mennyi bajt, mennyi emberi tragédiát okozhat. Pedig az Afrikai Fejlesztési Bank teljes mellszélességgel a projekt mögé állt. A két főváros közötti vasúti és közúti összeköttetést egyaránt megteremtő híd tervezésének árát 92 százalékban maga állja, sőt a fennmaradó nyolc százalékot is elosztja a két állam között. Ez persze aprópénz a várható 2-3 milliárd dolláros költségekhez képest, aminek forrásairól senkinek sejtelme sincs.