Szomorú, sőt, dühítő, hogy a szlovák-magyar viszony hovatovább az összeférhetetlen szomszédok primitív perpatvarainak a szintjére süllyed - állítja a pozsonyi Új Szó kommentárjában.

Hogyan is értelmezhetnénk másként az érsekújvári Gasparovic-Sólyom találkozó „szánalmas utójátékát, amelyet a Ján Slota nevű nacionalista droid meg gazdája, Robert Fico adott elő?” Slota, ugye, azonnal a magyarországi szlovákok általa prejudikált sanyarú sorsát kérte számon a magyar államfőn. Fico pedig szóvivőjével oktatta ki Sólyom Lászlót arról, hogy Szlovákiában átlagon felüliek a kisebbségi jogok, s aki ennél többet akar, az nem tesz mást, mint feszültséget szít.

Nos, a csak egy kicsit is tárgyilagos szemlélő számára világos kell legyen, a magyar államfő szombaton már-már a megalázkodásig visszafogott, jóságos és konstruktív volt. Épp csak megfontolásra ajánlott szlovák kollégájának egy kisebbségi törvényt, ugyanilyen ombudsmannal – mutat rá Barak László, A csürhe diktatúrája című írás szerzője.

Robert Fico kompenzál

Sólyom előbb azonban kijelentette, Magyarországon normális közéleti tényezőnek eszébe sem jut kétségbe vonni Trianon következményeit, és az égvilágon senki sem kívánja megkérdőjelezni Szlovákia szuverenitását. A Duna túloldalán tehát nincsen legitim szándék területi egységének veszélyeztetésére sem... Amint Sólyom hangsúlyozta, egyébként is épp ez a lényege a két ország között érvényben lévő jó szomszédsági szerződésnek is.

„Mit tesz erre a szlovák hivatalos politika? Slota szokásához híven elböffenti magát, lehazugozza az épphogy csak távozóban levő vendéget. Miközben kiprésel magából néhány csepp krokodilkönnyet afölött siránkozva, hogy mekkora romlásba van döntve a magyarországi szlovákság, mint olyan. De hát mit is lehetne várni egy Slotától? Hiszen aki zsigerileg hülye és tetejébe meg gonosz, az is marad” – véli a szerző.

Fico szemrehányása viszont sokkal inkább számít tudatos provokációnak, mint Sólyom kisebbségekre vonatkozó már-már kínosan elegáns és udvarias felvetései. Provokációjának súlyából ráadásul semennyit nem vesz el, hogy annak címzettje voltaképpen nem is Sólyom és az általa reprezentált ország. De még csak a szlovákiai magyarok sem. „Fico a kioktató vádaskodással mindössze a szlovák köznép azon szegmensének üzent, amely szerinte kiengesztelésre szorul. Mégpedig az ő magyarokkal szemben gyakorolt kénytelen-kelletlen bratyizása miatt...” Miről is van szó?

Nem másról, mint arról, hogy Ficóék a múlt héten, megelőzendő a nemzetközi botrányt, nacionalista koalíciós partnereik intenzív fenekedése, teátrális sivalkodása ellenére ültettek át a parlamentben egy olyan jogi normát, amely – minő nagy kegy(!) – lehetővé teszi, hogy a magyar tankönyvekben magyarul lehessen használni a földrajzi megnevezéseket.

„Fico leginkább ezt a nyilván általa is a szlovák nemzet ellen elkövetett főbenjáró bűnnek tartott gesztust kívánta kompenzálni, amikor Szlovákia udvarias vendégéből, úgymond, fölösleges feszültséget szító kalandort igyekezett kreálni. Legvérmesebben hungarofób, soviniszta, vagyis szélsőséges választói előtt. Márpedig, amíg egy országban a kormányfő elsősorban a csürhének kíván megfelelni, addig demokrácia helyett a csürhe diktatúrájáról beszélhetünk csak...” – zárja kommentárját az Új Szóban Barak László.

Önismételgető előrelépés

Az érsekújvári szlovák-magyar államfői találkozó a révkomáromi miniszterelnöki találkozóhoz viszonyítva jelentős előrelépést jelent – írja a Sme című liberális szlovák napilap hétfői kommentárjában.

A sajtóértekezleten ugyan itt is nyilvánvaló volt, hogy a felek csak a formális vagy az általános kérdésekben értenek egyet – abban, hogy gyakrabban kell találkozni, hogy elítélik a szélsőségeket –, egyébként pedig mindenki ismétli a magáét. De ezt legalább baráti légkörben tették, és ez sikernek tekinthető az egyenes adásban közvetített Fico-Gyurcsány verbális vérfürdőhöz képest – áll az írásban, amely szerint talán az is elég volt, hogy a miniszterelnöki sajtóértekezlet gyatra tolmácsai közül legalább az egyiket lecserélték. Gasparovic és Sólyom tartották magukat a nekik kiosztott feladathoz: az elnökök munkája nem a problémák megoldása, csupán azok gyökereinek tisztázása. Ez – bár némileg akaratlanul – sikerült is nekik. Mindketten egyformán megmutatták, hogy az egyik legfőbb ok az önkritika hiánya mindkét oldalon – állítja a szerző, Peter Morvay.

Gasparovic a találkozót az elnökválasztási kampány részeként kezelte. Tekintettel választóinak többnyire nemzeti, sőt nacionalista orientációjára a lehető legnagyobb igyekezetet annak szentelte, hogy elutasítsa, hogy a szlovák oldalon bármiféle hiba történt volna. Dicsérte a szlovák kormány állítólagos sikereit és kitért a kérdések elől, amelyek feldühíthették volna választóit. Szórakoztató volt igyekezte, ahogy a ritka visszatérést a józan észhez és a status quóhoz – mint a tankönyvek ügyében – a kisebbségek iránti előzékeny gesztusnak próbálta feltüntetni.

Sólyomnak ugyan igaza van abban, hogy nagy különbség van az utcai szélsőségesek és a kormányban lévő szélsőségesek között, a magyar oldalon meglévő problémák kisebbítése úgyszintén csak zsákutca. Állításai, miszerint Magyarországon nincs semmiféle ellenszenv a szlovákokkal szemben, sem pedig irredenta nosztalgia, a legjobb esetben is csak óhajnak tekinthetők. A magyar kisebbségi önkormányzatok és az ombudsman követendő példaként való beállítása pedig, azután, hogy a pilisszentkereszti ügy nemrégiben jól kimutatta hatástalanságukat, vicces is – olvasható a Sme kommentárjában.