Hiába törtek be a Fehér Házba, Obama bízik a biztonságiakban

Teljes felülvizsgálatot rendeltek el a Fehér Házban, miután az érvényben lévő biztonsági intézkedések ellenére 24 óra alatt ketten is megkíséreltek behatolni az elnöki hivatalnak és rezidenciának otthont adó komplexum területére. Az első behatoló sikerrel járt, kezében 9 cm-es kést lóbált.

Nagy volt a forgalom hétvégén a Fehér Háznál, először egy késsel hadonászó férfinak sikerült kijátszania a biztonságiakat és behatolni a komplexum területére, majd szombaton egy másik személy autóval az egyik biztonsági kapuhoz hajtott. A két esetnek a hatóságok szerint nincs köze egymáshoz, de mindkét férfit letartóztatták - írja a BBC.

A súlyosabb incidens kétségkívül a pénteki volt, az este folyamán rövid időre még ki is ürítették a Fehér Ház egy részét. Mint azt Brian Leary, a Secret Service szóvivője a CNN-nek elmondta, a 42 éves, texasi Omar J. González először semmibe vette a biztonságiak felszólítását, hogy álljon meg, majd a Fehér Ház északi, a Pennsylvania Avenue felőli pázsitján átrohanva az északi oszlopcsarnok ajtaján át berontott az épületbe, ahol elfogták.

Az incidens négy perccel azt követően történt, hogy Barack Obama elnök lányaival Washingtonból a tengerészgyalogság helikopterén a Maryland állambeli Camp Davidbe távozott. A first lady, aki külön utazott el az elnöki pihenőhelyre, szintén nem tartózkodott a Fehér Házban.

Gonzálezt elfogása után mentővel szállították kivizsgálásra a George Washington Egészségügyi Központba, miután mellkasi fájdalomra panaszkodott. A CNN egy névtelenül nyilatkozó kormányzati informátora szerint a férfi, aki törvénytelen behatolás miatt már meg is vádoltak, nem volt ismeretlen a Secret Service számára, de ezzel kapcsolatban nem árult el további részleteket.

Egyelőre nem világos, hogy fehér házi behatolóknak González előtt sikerült-e valaha is bejutniuk magába az épületbe.
A Fehér Ház nyugati szárnyából a Secret Service emberei által kiparancsolt tudósítócsoport és személyzet egy fél óra múlva térhetett vissza a Fehér Házba. Hasonló kiürítést rendkívül ritkán rendelnek el. A pénteki incidens nyomán várhatóan újabb vizsgálat indul az elmúlt időszakban több botrányba keveredett elnöki biztonsági szolgálatnál.

Legutóbb a múlt héten, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 13. évfordulóján fogtak el egy férfit, aki átmászott a fehér házi komplexum északi kerítésén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.