Hét év börtön Barroso volt miniszterének

Hét év szabadságvesztést szabtak ki hétfőn Portugáliában egy volt miniszterre; csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és pénzmosás vádjában találták bűnösnek. Az ítélet külön megemlíti, hogy a vádlottat egy szemernyi lelkiismeret-furdalás sem gyötri.

Az 59 éves Isaltino Morais három év megszakítással 1986 óta a Lisszabon melletti Oeiras város polgármestere. A vád szerint ilyen minőségében pénzért adott ki építési és területfoglalási engedélyeket, a befolyt összegeket pedig svájci és belgiumi bankszámlákon rejtegette az adóhatóság elől.

Morais a jobboldali Szociáldemokrata Párt tagjaként 2002-től területfejlesztési miniszter volt a José Manuel Barroso, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke vezette kormányban, de már a következő évben kénytelen volt lemondani, mert büntetőeljárás indult ellene. Miután kegyvesztett lett a pártban, függetlenként indult 2005-ben a polgármesteri címért, és újraválasztották. Fogadkozott, hogy az októberben esedékes önkormányzati választásokon ismét sorompóba áll.

A bíróság megemlítette az ítéletben, hogy a vádlottnak egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalása amiatt, amit elkövetett. Morais közölte, fellebbezni fog a határozat ellen.

Isaltino Morais portugál politikust hét év börtönre ítélték csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és pénzmosás vádjával
Undated file picture shows Portugal's candidate for town mayor, Isaltino Morais, who is running during Portugal's local elections. "Bandit candidates" facing sleaze charges are stealing the headlines in campaigning for Sunday's city elections, shoving aside political parties and sparking questions about Portugal's tolerance of corruption. Morais is running for mayor of Oeiras, an upscale Lisbon suburb of offices, parks and beaches. Authorities are investigating him for failure to disclose bank accounts in Switzerland. He resigned in 2003 as environment minister in a Social Democratic government over the issue. REUTERS/Publico
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.