Hernádit az exkormányfővel együtt ültetik a vádlottak padjára

A zágrábi megyei bíróság illetékes testülete szerdai döntésével egyesítette Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója perét - közölte a HINA horvát hírügynökség.
A testület azzal indokolta döntését, hogy az INA-Mol-ügyben indított két eljárás kapcsolatban van egymással, és ugyanazon bizonyítékokra alapszik, továbbá mindkét ügy azonos fázisban van, ezzel pedig megteremtődtek a feltételek a peregyesítéshez.

Sanadert azzal vádolja a bíróság, hogy a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett. Hernádi pere, amelyben vesztegetéssel vádolják a Mol-vezért, még februárban meg kellett volna kezdődjön, de a bíróság elhalasztotta, mert Hernádi ügyvédei azt kérték a bíróságtól, hogy ügyfelük számára is érthető nyelvre fordítsák le a vádakat, a legfelsőbb bíróság ugyanakkor még nem hozott döntést az ügyben.

A Mol Nyrt. egyébként számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és leszögezte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.

A két ügy egyesítését Sanader ügyvédei kérték, mert szerintük eleve értelmetlen volt azokat őket kezelni. A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. A horvát alkotmánybíróság júliusban hatályon kívül helyezte az ítéletet, és újratárgyalást rendelt el. Ivo Sanader november végén a börtönt is elhagyhatta, ahol több mint 3,6 évet töltött előzetes letartóztatásban.

Hernádit továbbra sem érik el a horvát hatóságok. Kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, mert a magyar üzletember állításuk szerint nem jelent meg Zágrábban egy tárgyaláson. Ezt azonban a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek.

A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol elnöke elleni horvátországi eljárást, ezért az folytatódhat. Hernádi Zsolt az Interpol internetes körözési listájára is felkerült, de nemrég lekerült róla. Horvát sajtóértesülések szerint a Zágráb megyei bíróság illetékes testülete újabb európai elfogatóparancsot fog kérni a Mol elnök-vezérigazgatója ellen.

Az MTI úgy tudja, hogy a Molnál számítottak a peregyesítésre. A magyar cég eddig következetesen visszautasította, hogy bárkit is korrumpált volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.