Helyén marad az Entropa

Kortárs műalkotás ritkán vált ki akkora érdeklődést, mint az unió cseh elnöksége által kiállított Entropa. Az országkép-sorozat tartalma miatt is vitákat gerjesztett, alkotója, David Cerny pedig tegnap bocsánatot kért, miután kiderült, nem huszonhét művész készítette, csupán ő egyedül.

Jól tette-e David Cerny, hogy mindenkit átvert, megviccelt? Nos, erről még hosszasan elvitáznak Brüsszelben és a tagállamokban, de tény, hogy a fiatal cseh képzőművész felvidította az Európai Unió bürokratikus unalommal küzdő fővárosát, ahol már az is nagy figyelmet kap, ha egy előterjesztésben máshová kerül egy pontosvessző.

Az Európai Tanács épületének több emelet magas előcsarnokában az egyik falat foglalja el a műanyag mozaik, amelyet az elnökségre készülő cseh kormány rendelt meg Cernytől, abban a tudatban, hogy a művész az összes tagállamból felkér még valakit a mozaik egy-egy darabjának elkészítésére. A cél az volt, hogy a cseh mottót – Európa korlátok nélkül – jelképezzék, megmutatva azokat az előítéleteket, amelyeket még meg kellene haladni, hogy Európában valóban unióról lehessen beszélni. Cerny eleve úgy döntött, maga állítja össze a hatalmas tablót. Kitalált még huszonhat nevet, hozzá huszonhat pályafutást, életrajzot, azzal a szándékkal, hogy kiderítse, mit tűr el ma az unió, képes-e szembenézni az elavult, de máig élő sztereotípiákkal.

A műalkotást hétfőn tették közszemlére a csehek, külön brosúrában méltatva a huszonhét állítólagos alkotót. Még örültek is, hogy rögvest vita kerekedett egyes országok ábrázolásából, például abból, hogy a mozaikon Bulgária úgy néz ki, mint egy pottyantós vécé. A hivatalos leleplezést csütörtökre tervezték, de Cerny maga is lelepleződött, gyorsan kiderült a csíny, s ezért a cseh elnökség magyarázkodni kényszerült.

Alexandr Vondra Európa-ügyi miniszter csütörtökön azt mondta, csalódott, hogy Cerny nem tartotta magát a megállapodáshoz, de az Entropa nem egyéb, mint műalkotás, s a maga részéről a cseh kormányzat védelmezi a művészi önkifejezés szabadságát, a szólásszabadságot. A műalkotás marad a helyén ebben a félévben. Aki megbántva érzi magát, attól Vondra bocsánatot kért. Hozzátette: a cseh államnak, az adófizetőknek ez nem került pénzbe, a költségeket az alkotók és magánemberek állták. Az Entropa nem képviseli a cseh elnökség véleményét az unióról – tette hozzá.

Az előcsarnok szinte megtelt újságírókkal, akik elsöprő többsége nagy tapssal üdvözölte David Cernyt. Ő azt mondta, nem akart senkit sem megsérteni, pusztán az előítéleteket, az ostoba kliséket akarta bemutatni. Ez sikerült…

(BRÜSSZEL)

People attend the unveiling of a mosaic displaying images of European Union member countries at the EU Council headquarters in Brussels January 15, 2009. The Czech government apologised to Bulgaria on Thursday for portraying it as a toilet floor in a
People attend the unveiling of a mosaic displaying images of European Union member countries at the EU Council headquarters in Brussels January 15, 2009. The Czech government apologised to Bulgaria on Thursday for portraying it as a toilet floor in a
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.