Malina Hedvig-ügy: szovjet szinten a szlovák igazságszolgáltatás

Ha a csallóközi asszonyt valóban berendelik pszichiátriai vizsgálatra, a Pszichiátriai Világszövetség szakértőit fogják közbelépésre kérni – jelezték a résztvevők egy Pöstyénben tartott nemzetközi konferencián.

Malina Hedvig ügyében az egykori Szovjetunió és Kína szintjére süllyedt a szlovákiai igazságszolgáltatás, amely ideológiai célokra akarja felhasználni az orvostudományt. Hat évvel ezelőtti történésről ugyanis napjainkban lehetetlen precíz kórismét felállítani, ezért csupán az akkori vizsgálatok eredményeit lehet objektíven értékelni – állapították meg közös közleményükben neves szlovák, cseh, magyar, német és angol igazságügyi szakemberek, akik Pöstyénben (Piestany) tekintették át a csallóközi asszony egészségügyi aktáit.

Hedviget tavaly Jaroslav Kozolka ügyész pszichiátriai vizsgálatra rendelte be. Azt kívánta utólag kideríteni, hogy a csallóközi hölgy milyen elme- és lelki állapotban volt 2006. augusztus 26-án, mennyire szavahihető, s miként lehetséges az, hogy két héttel a történtek után sikerrel államvizsgázott. Hedvig megjelent a rendelőben, de emberi jogaira és az ügyész által kiválasztott szakértők elfogultságára hivatkozva egyetlen kérdésre sem volt hajlandó válaszolni. Ezután indítványozták az elmegyógyintézeti megfigyelését, amelyet nemrég újra megismételtek. Lucia Kurilovská, a pozsonyi igazságügyi minisztérium büntetőjogi szakértője úgy vélte: ha jogerős bírósági döntés születik, akkor a vádlott köteles magát alávetni az elrendelt vizsgálatnak. Neves szlovák jogászok szerint viszont minden vádlottnak törvényes joga megtagadni a vallomást. Több szlovák publicista az elmúlt napokban kíméletlennek és megalázónak minősítette a kétgyermekes édesanya zaklatását.

A pöstyéni tanácskozás résztvevői jelezték: ha Hedviget valóban berendelik, akkor közbelépésre fogják kérni a Pszichiátriai Világszövetség szakértőit.

Hedvig kálváriája már hat és fél éve tart. 2006. augusztus 25-én bántalmazták őt a dél-szlovákiai Nyitrán. Állítása szerint azért, mert a Konstantin Egyetem közelében levő parkban magyarul beszélt. A vizsgára induló egyetemi hallgatót a helyi kórházban látták el, majd pedig néhány napig Dunaszerdahelyen ápolták. Egy héttel később személyleírást adott a bántalmazóiról, s a fantomkép szinte a megszólalásig hasonlított két, helybeli szélsőséges nézeteiről ismert kamaszra. Mindkettőjük alibijének a nyomozók különösebb ellenőrzés nélkül hitelt adtak. A rendőrség pedig példátlan gyorsasággal, már szeptember 10-én beszüntette a nyomozást azzal az indokkal, hogy bűncselekmény nem történt, az állítólagos sértett pedig nem mondott igazat. Robert Kalinák, akkori és mai pozsonyi belügyminiszter a sajtótájékoztatón egyszerűen hazudozónak nevezte a leányt, Robert Fico kormányfő pedig rejtélyes módon titkosszolgálatok lehetséges manipulációiról szövegelt. Több szakértő érthetetlennek nevezte, legalább ugyanennyien viszont árulkodó jelnek tartották azt, hogy az elvben független rendőrség képviselői helyett politikusok tájékoztattak a nyomozásról.

Több mint fél évvel később már hamis tanúzás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást az egyetemista ellen. Az egyik feljelentőről az oknyomozó újságírók rövidesen kiderítették, hogy évekig a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) alkalmazottja volt. A másik személy pedig néhány hét múlva öngyilkos lett.

Hedvig még abban az évben kiváló eredménnyel fejezte be tanulmányait. Férjhez ment, jelenleg Dunaszerdahelyen  él, két gyermek édesanyja. Tavaly szeptemberben a Radicová-kormány egymondatos bocsánatot kért tőle, mert az ügyében előfordulhattak olyan körülmények, amelyek miatt emberi és állampolgári jogai sérülhettek. Ő pedig visszavonta a strasbourgi emberjogi bíróságra benyújtott panaszát. Az alku ellenére a főügyészség nem szüntette meg a nyomozást ellene, s ragaszkodik a pszichiátriai kivizsgálásához.

 

A szakmai tanácskozást Malina Hedvig (második sor, jobbra) is meghallgatta
Pszichiáterek és Hedvig
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.