Venezuela: túladagolta magát 35 rab?

Harmincöt ember vesztette életét egy venezuelai börtönben, miután a rabok betörtek a gyengélkedőbe és kifosztották a gyógyszeres szekrényt. A nagy felháborodást okozó esetről azonban a hatóságok tegnap csak szűkszavúan számoltak be, és mindössze 13 halálos áldozatot ismertek el.

Az ország északnyugati részén található létesítmény lakói már régóta tiltakoztak a börtönben tapasztalható életkörülmények ellen, és sajtóértesülések szerint ez vezethetett ahhoz, hogy csütörtökön betörtek a gyengélkedőre. Itt aztán mindent magukhoz vettek, amit csak értek, állítólag inzulint, antibiotikumot és vérnyomáscsökkentőt is bevettek. A BBC szerint 35 ember halt bele a túladagolásba, és több mint 100 rabot kezelnek. Mintegy húszan súlyos állapotban vannak.

Az áldozatok családtagjai a Barquisimeto közelében található börtön előtt gyülekeznek. A dühös rokonok nem hisznek a hivatalos verzióban és azzal vádolják az őröket, hogy megmérgezték a rabokat. A hatóságoknak felrótták, hogy megpróbálták kisebbíteni az ügy súlyát, ugyanis tegnap csak 13 halálesetet ismertek el.

A dél-amerikai ország rendelkezik az egyik legnagyobb bűnözési rátával a világon, aminek köszönhetően a börtönök többsége rendkívül zsúfolt. Érdekvédelmi szervezetek szerint az ország létesítményeiben fegyveres rabok irányítanak, és az őröknek csak kevés, vagy semmi beleszólásuk nincs a börtön életébe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.