Házkutatás a Jaruzelski-házban

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet (IPN) emberei rendőri-ügyészi segédlettel behatoltak Wojciech Jaruzelski (1923–2014) házába, ahol iratok után kutatnak – jelentette a családra hivatkozva a Gazeta Wyborcza elektronikus kiadása.

A tábornokról az IPN már korábban is azt állította, hogy a katonai elhárítás (IW) titkos ügynöke volt Wolski álnévvel, s ez kiderült a titkosszolgálat nyilvántartásaiból. Ezeket állítólag tussal lefestették, de a szöveg előtűnt a festék alól. Az IPN azt sugallta, hogy Jaruzelski gyors katonai karrierjét a katonai belső elhárítással fenntartott kapcsolatainak köszönhette.

A tábornok, később védelmi miniszter, miniszterelnök, pártfőtitkár és államelnök nem tagadta a negyvenes években keletkezett kapcsolatot. Azt állította, hogy ez akkor jött létre, amikor a lengyel haderő az ukrán nacionalista gerillákkal harcolt Kelet-Lengyelországban. Az IPN azt is állítja, hogy az IW teljességgel a szovjet NKVD ellenőrzése alatt állt.

A Gazeta Wyborcza úgy értesült, hogy amikor az IPN házkutatást tartott Czeslaw Kiszczak egykori belügyminiszter házában, ott is Jaruzelskire vonatkozó iratok után kutattak. Az IPN gőzerővel dolgozik a jelenlegi politikai elit volt és jelen ellenfeleinek leleplezésén, de legalábbis azon, hogy gyanúba keverje őket. Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt (PiS) vezetője vakon hisz abban, hogy a politikát az elitek és titkosszolgálatok összeesküvése irányítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.