Hazavitték Mandela holttestét

A múlt héten elhunyt dél-afrikai exállamfőt vasárnap Qunuban temetik el. Koporsójától szombaton katonai tiszteletadással vett búcsút a kormány, de botrány is van, a régi harcostársat, a szintén Nobel-békedíjas Desmond Tutu volt anglikán érseket ugyanis a gyászszertartás után nem hívták meg a végső búcsúztatásra sem.

Szombaton a szülőföldjére, Qunuba vitték Nelson Mandela holttestét. A 95 éves korában a múlt csütörtökön elhunyt néhai dél-afrikai elnöktől a kilátogató civilek alkotta élőlánc és katonai tiszteletadás mellett vett búcsút hivatalosan a kormány, mielőtt a koporsót szállító C130-as és a két kísérő vadászgép felszállt volna a pretoriai Mthatha repülőtérről.

Mandela holtteste három napon át feküdt a ravatalon Pretoriában. Mintegy százezer ember rótta le a kegyeletét előtte, és a határidőn túl is sokan akarták, de a hatóságok szóltak, hogy nem lehet.

A vasárnapi temetést kisebbfajta botrány szegélyezi, kiderült ugyanis, hogy a régi harcostársat, az apartheid elleni harcért szintén Nobel-békedíjat nyert Desmond Tutu anglikán exérseket nem hívták meg a végső búcsúra. Az elmaradt meghívó oka az lehet, hogy Tutu időről időre keményen bírálja a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) és a jelenlegi elnököt, Jacob Zumát is. Emiatt az érsek eredetileg nem szerepelt a keddi gyászszertartás meghívottjainak a listáján sem, míg végül a felháborodás hatására mégis elmehetett beszédet tartani a johannesburgi FNB stadionba. (A Tutu család a johannesburgi Sowetóban fekvő stadiontól néhány percre, a Vilkazi nevű utcában lakik, ahol évtizedekkel ezelőtt egy időn át Mandela is élt. Aránylag ritka az olyan utca a világon, amely két Nobel-békedíjassal büszkélkedhet.) Tutu mellőzése miatt a felháborodás egyébként akkora volt, hogy a tömeg Zumának nem kegyelmezett: az államfőt a gyászszertartáson kíméletlenül, folyamatosan kifütyülték.

Tutu a maga részéről most azt mondta, szeretett volna elmenni a temetésre és végső búcsút venni attól a baráttól, aki mellett évtizedeken át küzdött az apartheid ellen, de nem akarja „rátörni az ajtót” egy családi eseményre. A kormány mindenesetre már korrigált, Mac Maharaj elnöki szóvivő legalábbis bejelentette, Tutunak végül elküldtek egy meghívót.

Mandela ravatala Pretoriában. A nagy érdemének azt tartják, hogy Dél.-Afrika jelentős társadalmi konfliktusok nélkül úszta meg feketék és a fehérek közötti szegregációt hirdető az apartheid bukását
Former South African President Nelson Mandela's grandson Mandla (R) stands next to the coffin of Mandela during a send-off ceremony for Nelson Mandela at Waterkloof Air Force base in Pretoria December 14, 2013. REUTERS/Yves Herman (SOUTH AFRICA - Tags: OBITUARY POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.