Hazatért Szlovákiába a 99 éves tanárnő

Tamás Aladárné karácsonyra tért vissza Rimaszombatra, de azóta is ott van. Okmányait nem adja le, sőt, panaszlevelet írt a hatóságoknak, amiért nem értesítették őt a fellebbezésre való lehetőségeiről.

Visszatért rimaszombati otthonába a magyar állampolgárságának felvétele miatt szlovák okmányainak leadására felszólított Tamás Aladárné, és panaszt nyújtott be az őt ért sérelem miatt - közölte a lánya hétfőn az MTI-vel.

A Magyarországon élő Tamás Judit múlt év december elején azért vette magához 1912-ben született édesanyját, mert szlovák papírjainak leadására szólította fel a rimaszombati hatóság az idős asszonyt, akinek az egészsége megromlott, ápolásra szorult. A nő korábban úgy nyilatkozott: édesanyja képtelen megérteni, hogyan fordulhatott elő, hogy tőle, aki a Monarchia idején magyar állampolgárként született, becsülettel végigdolgozott jó néhány évtizedet a csehszlovák, majd szlovák határokon belül, el akarják venni a szlovák állampolgárságát csak azért, mert újra felvette a magyart.

Tamás Aladárné - idős korára való tekintettel - gyorsított eljárással kapta meg 2011 áprilisában a magyar állampolgárságot, december másodikáig pedig abban a tudatban élt, hogy kettős állampolgár, hiszen még áprilisban bejelentette az illetékes kerületi hivatalban, hogy megkapta a magyar állampolgárságot is. Pedagógiai munkásságát 2006-ban életműdíjjal, a Szlovák Köztársaság arany plakettjével ismerték el. Szlovák okmányainak leadására olyan stressz érte a csaknem százéves asszonyt, hogy azonnal lépni kellett - fűzte hozzá Tamás Judit, aki másnap elment az édesanyjáért és húgáért, és elhozta Magyarországra őket. Húga visszavett magyar állampolgársága miatt hasonlóképpen járt, mint az édesanyja.

Az idős hölgy azonban miután egy kicsit erőre kapott, karácsonykor visszavitette magát Rimaszombatba. Az ünnepek után pedig ő és vele élő lánya levelet írt a rendőrségnek, melyben kijelentették: mivel időközben megállapítást nyert, hogy nem törölték őket a szlovák állampolgárok jegyzékéből, okmányaik érvényesek, önként nem hajlandóak leadni őket. Levelükhöz csatolták a besztercebányai kerületi hivatal közigazgatási főosztályára címzett, szintén elküldött levelüket is.

A benyújtott panaszban az alkotmányos aggályokon kívül az áll: az asszony semmilyen határozatot sem kapott arról, hogy elbocsátották volna a Szlovák Köztársaság állami kötelékéből. Nem kapott továbbá útmutatást az ezt követő (például nyugdíj- vagy egészségbiztosítási) eljárásokra sem. Az idős asszony levelében hangsúlyozza: "a Szlovák Köztársaság alkotmányának értelmében (…) nem kérem elbocsátásomat a Szlovák Köztársaság állami kötelékéből". Tamás Aladárné emellett választ vár a hivataltól arra a kérdésre is, hogy miért nem kapott értesítést a jogorvoslati lehetőségről, a fellebbezés helyéről és idejéről. Szerinte útmutatás híján megtagadják tőle a bírói igazságszolgáltatás lehetőségét.

A felvidek.ma hírportál december 12-én azt írta, hogy hat, magyar állampolgárságot felvevő szlovákiai magyart idézett már be a szlovák rendőrség, hogy adja le szlovák személyi okmányait. Tamás Aladárné és Tamás Anikó mellett Gubík László egyetemistát, Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozót, Kassai Gyula református lelkészt, Dolník Erzsébetet, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának volt képviselőjét és Fehér István tanárt szólították fel irataik leadására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.