Hazatérhet az éhségsztrájkoló nyugat-szaharai aktivista

Hazatérhet Marokkóba a több mint egy hónapja éhségsztrájkba kezdett nyugat-szaharai aktivista. Aminatou Haidar csütörtök este repülőgéppel elhagyta a Spanyolországhoz tartozó Lanzarote szigetét.

A 42 éves nő, aki a Nyugat-Szahara elszakadásáért küzdő Polisario Front támogatója, november 16-án kezdte meg tiltakozó akcióját amiatt, hogy a marokkói hatóságok nem engedték belépni Nyugat-Szaharába egyesült államokbeli látogatása után. Útlevelét elvették a repülőtéren és kitoloncolták a spanyolországi Lanzarote szigetére arra hivatkozva, hogy nem ismeri el Marokkó fennhatóságát Nyugat-Szahara felett.

Csütörtök hajnalban legyengült egészségi állapota miatt kórházba szállították. Késő este elhagyta a kórházat, és felszállt egy repülőgépre, amely Nyugat-Szahara székhelyére, Laayoune-ba szállítja - jelentette a francia hírügynökség helyszíni tudósítója.

Haidar a spanyol kormány közbenjárását is kérte hazatérése érdekében, sőt ügyében a francia elnök is szót emelt. A francia elnöki hivatal csütörtök esti bejelentése szerint Nicolas Sarkozy - amikor a hét elején Párizsban fogadta a marokkói külügyminisztert - arra kérte a marokkói vezetést, hogy adják vissza Haidar útlevelét, és tegyék lehetővé visszatérését.

Marokkó területe szerves részének tekinti az általa 1975-ben bekebelezett Nyugat-Szaharát, és széles körű autonómiát ajánl az egykori spanyol gyarmatnak. A Polisario Front viszont a terület függetlenségéről tartandó népszavazás kiírását követeli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.