Hazaérkezett a teknősvéren túlélő salvadori halász

Nem tudok mit mondani – csak ennyi jött ki az egy éves óceáni odisszeát túlélő halász szájából a salvadori repülőtéren, ahol több tucat riporter hiába várt a nyilatkozatára. Nem nyilatkozott.

Kerekes széken tolták, s láthatóan jóval gyengébb állapotban volt, mint tíz napja a Marshall-szigeteken, amikor először került a kamerák elé. A több mint egy éves óceáni odisszeáját csodával halálos módon túlélő halász, José Salvador Alvarenga kedden este repülőgépen megérkezett a salvadori fővárosba.

A helyi Diario del Hoy beszámolója szerint kerekes széken tolták be a rá várakozó újságírókhoz, ám képtelen volt bármit is mondani - vagy a fáradtságtól vagy az érzelmektől. A CNN és a BBC is mutatta, amint kezébe adják a mikrofont, de becsukott szemmel csak annyit közölt, nem tud mit mondani. Jaime Miranda salvadori külügyminiszter kért ezután elnézést a sajtó képviselőitől. A 37 éves férfit a repülőtérről a San Rafael kórházba vitték kivizsgálásra, ahol családtagjai, így édesanyja és a lánya kereshette csak fel. A salvadori lap szerint a kislány nem emlékezett már a férfire, aki évek óta a mexikói Chiapas állam partjánál halászott. Ha az orvosok mindent rendben találnak, akkor térhet vissza falujába, Garita Palmerába, ahol várhatóan már nem szabadulhat a média érdeklődésétől.

Salvador Alvarenga január 30-án ért partot csónakjával a mikronéziai Marshall-szigetekhez tartozó Ebon atoll-korallnál, onnan vitték aztán át – minthogy nem tudtak kommunikálni vele – Majuróba, a fővárosba. Állítása szerint még 2012 decemberében egy viharban az áramlat eltávolította csónakját a mexikói partoktól, s 13 hónapi tengeri hánykódás után ért a Marshall-szigetekhez. A nála jóval fiatalabb, Ezequiel nevű halásztársa talán egy hónap múlva halt meg, ő viszont mindent túlélt, ette a nyers halakat, a vízi teknősöket és a hét méter hosszú csónakjához közelítő madarakat, amelyek vérét is itta. Szomját esővízzel és időnként saját vizeletével oltotta – állította.

A Marshall-szigeteken az ottani amerikai követségen levágták a haját, a szakállát, s így már a felvételek alapján a salvadori Ahuachapán tartomány San Francisco járásbeli Garita Palmerában élő családtagjai is felismerték - jelentette február 5-én a világsajtó.

A szakértők egy része mindazonáltal kétségbe vonta történetét. A számítások szerint 8-10 ezer kilométert tett meg hét méter hosszú csónakjában. – Nehéz elképzelni, hogy valaki túléljen 13 hónapot a Csendes-óceánon, de ugyanúgy nehezen elképzelhető, hogy valaki csak úgy beállítson Ebon korallzátonyos szigetére – mondta Tom Armbruster, az ügy miatt a Fülöp-szigetekről áthívott mexikói nagykövet.

Alvarenga különböző fájdalmakra panaszkodott, de egyébként meglepően jó fizikai állapotban érkezett a Marshall-szigetekhez. Kórházban vizsgálták ki, majd egy szállodában pihent két-három napot, ekkor már elzárkózott a média nyilvánossága elől. Hazaindulva, a repülőutat megszakítva, először Hawaiin, majd Los Angelesben is orvosi vizsgálaton esett át.

Története egyébként nem egyedülálló. 2006 augusztusában három, ugyancsak mexikói halászt mentettek ki a Marshall-szigeteknél, ők azt állították, hogy mintegy kilenc hónapon át sodorta őket az áramlat a Csendes óceánon. Ők is esővizen, madarak és halak fogyasztásával maradtak életben.

Jose Salvador Alvarenga hazaérkezett
Castaway fisherman Jose Salvador Alvarenga gestures to El Salvador's Foreign Minister Jaime Miranda (C) during his arrival at Comalapa airport in San Luis Talpa on the outskirts of San Salvador February 11, 2014. Alvarenga, the fisherman from El Salvador who says he spent more than a year adrift in the Pacific Ocean, arrived home Tuesday night and was barely able to speak, sobbing as dozens of curiosity-seekers craned for a glimpse of the famous castaway. REUTERS/Jorge Cabrera (EL SALVADOR - Tags: SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.