Hazaengedik Fukusima lakóit

Első ízben lazított vasárnap a japán kormány a fukusimai atomerőmű körüli húsz kilométeres tilalmi övezetre vonatkozó korlátozáson: két település lakói térhetnek vissza otthonaikba.

A tilalom feloldása Tamura város és Kavaucsi falu lakóira vonatkozik. A helybéliek hazatérhetnek, de csak nappal tartózkodhatnak otthonaikban, éjszaka nem. A húsz kilométeres zárt övezetben fekvő többi településre továbbra is érvényben van a szigorú látogatási tilalom, s aki azt megszegi, 100 ezer jenes (14,2 ezer dollár) pénzbüntetéssel vagy szabadságvesztéssel sújtható.

A Fukusima 1. erőmű három reaktora súlyos károkat szenvedett az egy évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban, jelentős sugárszennyezés érte a környéket. A hatóságok mindenkit - 85 ezer embert - kitelepítettek az erőmű 20 kilométeres körzetéből, és eddig csak nagyon rövid időre engedték vissza egy-egy település lakóit, hogy összeszedjék a legszükségesebb dolgaikat.

A hatóságok hatmillió jenes (70 ezer dollár) kártérítést ígérnek azoknak, akik a sugármentesítési munkálatok miatt az elkövetkező öt évben sem térhetnek vissza otthonaikba. Emellett megkapják az elhagyott ingatlanok árát is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.