Hazaárulással vádolják Musarrafot

Hazaárulással vádolta meg egy pakisztáni bíróság Pervez Musarraf egykori elnököt, amiért 2007-ben felfüggesztette az alkotmányt és szükségállapotot vezetett be.

Az egykori elnök mind az öt vádpontban ártatlannak vallja magát, és azt állítja, hogy politikai hadjáratot indítottak ellene. Szerinte alkotmánynak megfelelően döntött, amikor 2007-ben szükségállapotot vezetett be, és a döntést nem egyedül hozta meg. A bírósághoz intézett hétfői beszédében elmondta, nem érti, hogy miért vádolják őt hazaárulással, amikor ő annyit tett az országért, és inkább hős, mint áruló.

„Árulónak neveznek, mikor kilenc évig voltam a hadsereg tábornoka és mintegy 45 évig szolgáltam a sereget. Két háborút is végig harcoltam, erre árulónak neveznek?" – idézi az AFP hírügynökség a Pakisztánt 2001 és 2008 között irányító Musarrafot. „Így kell megjutalmazni valakit, amiért szereti hazáját és hű hozzá?"

A hetven éves exelnök tavaly tért vissza az országba, miután 2008-ban önkéntes emigrációba vonult. Pártját akarta választási győzelemig vezetni, ő maga azonban nem indulhatott, mivel már akkor is bírósági ügy folyt ellene. A pert elnapolták, következő lépésben pedig arról döntenek, hogy elhagyhatja-e az országot, hogy meglátogassa beteg édesanyját Dubaiban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.