Vádat emeltek Bukarestben két volt miniszter ellen

Titkos adatok átadásával elkövetett hazaárulás és megvesztegetés miatt emelt vádat két volt miniszter ellen a romániai Szervezett Bűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyészség (DIICOT).

Nagy Zsolt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben irányította 2004 decembere és 2007 júliusa között a távközlési és informatikai tárcát, Codrut Seres pedig a Konzervatív Párt (KP) javaslatára került szintén 2004- decemberében a gazdasági és kereskedelmi minisztérium élére.

A két volt miniszterrel együtt további négy személyt helyeztek vád alá. Valamennyiüket azzal vádolják, hogy a 2005-2006-os időszakban lebonyolított stratégiai privatizációk időszakában az érdekeltek megvesztegették őket. A vád szerint az említettek törvénytelenül kívántak előnyhöz juttatni különböző külföldi cégeket az Electrica Muntenia Sud villamos áram szolgáltató, a Romtelecom távközlési cég, a Petrom olajvállalat, a bukaresti Romaero légi szállítási vállalat, a krajovai repülőgépgyár, illetve a Román Posta magánosítási folyamatában.

A legsúlyosabb vádpont a kémkedéssel egybekötött hazaárulás, amit az ügyészség szerint a vádlottak a Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi pénzügyi tanácsadó céggel közösen követtek el. Az ügyet a DIICOT 2006 novemberében robbantotta ki, azt állítva, hogy a most vád alá helyezettek a privatizációkban előnyös tanácsadási megrendelések megszerzése végett nemzetközi bűnszövetséget hoztak létre.

A CSFB romániai embere a bolgár Sztamen Sztancsev volt, aki ellen, továbbá két miniszteri tanácsadó ellen már 2007-ben vádat emeltek. A DIICOT a két minisztert azzal vádolja, hogy ennek a csoportnak bizalmas információkat adott ki. Nagy Zsolt és Cordut Seres iratcsomóját az ügyészek átküldték a Legfelső Bíróságnak, amelynek kizárólagos joga van arra, hogy volt vagy jelenlegi miniszterek ügyeit tárgyalja.

Nagy Zsolt a kezdettől fogva ártatlannak mondotta magát, és azt hangsúlyozta, hogy az ügyészek semmilyen bizonyítékot nem mutattak be ellene. A vád alá helyezést követően kijelentette: az egész ügy klasszikus példája a sajtón keresztül lebonyolított romániai igazságszolgáltatásra, hiszen az elmúlt két és fél évben a DIICOT ügyészei egyetlen alkalommal sem hallgatták ki a gyanúsítottakat. A volt RMDSZ-es miniszter, aki mára visszavonult a politikából, kifejezte reményét, hogy a bíróság előtt tisztázhatja az ügyet.

Codrut Seres ügye a Nagy Zsolténál bonyolultabb, őt ugyanis a KP a június 7-i EP-választásokon indítja. Seres szerint a DIICOT politikai parancsra (értsd: Traian Basescu államfő parancsára - tud. megj.) cselekedett, s az állítólagos nyomozás részletei mindig akkor kerültek nyilvánosságra, amikor Romániában valamilyen választások közeledtek.

A bíróságnak átküldött iratcsomó szerint a két miniszter megfigyeléséről és a velük szemben felmerült kémkedési és hazaárulási gyanúról annak idején Calin Popescu Tariceanu kormányfőt is tájékoztatta a Román Hírszerzési Hivatal (SRI), és ezt a volt miniszterelnök a DIICOT-nak adott tanúvallomásában elismerte.

Az iratcsomóból kiderül, hogy a SRI 2005. májusától figyelte a Sztancsev-csoportot, lehallgatta telefon- és magánbeszélgetéseiket, elektronikus kommunikációkat rögzítette, nyomon követte és filmezte őket. Mi több, Sztancsev lakásába poloskákat is beszerelt. Miután elegendő adatokat gyűjtött, 2006 júniusában a SRI átadta az ügyet a DIICOT-nak.

 

 

 

 

Nagy Zsolt itt még távközlési és informatikai miniszterként ült egy asztalnál az RMDSZ elnökével, Markó Bélával - valamint Takács Csabával és Kötő Józseffel - Kolozsvárott, 2005. január 22-én
Nagy Zsolt itt még távközlési és informatikai miniszterként ült egy asztalnál az RMDSZ elnökével, Markó Bélával - valamint Takács Csabával és Kötő Józseffel - Kolozsvárott, 2005. január 22-én
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.