Havazás akadályozza a holdújévet Kínában

Fennakadások vannak a közelgő holdújévi utazásokban Kínában. Az ország középső részében a havazás miatt légi járatok tucatjait törölni kellett, és ezrek rekedtek a repülőtereken - jelentette a helyi média hétfőn.

Az évente ismétlődő, legújabb kori legnagyobb "népvándorlás" rendszerint egy 40 napos újévi utazási időszakot jelent a világ legnépesebb, 1,37 milliárd lakosú országában a közlekedési hatóságok 2,9 milliárd utazásra számítanak. Százmillióval többre, mint tavaly ugyanekkor.

Az óév -, a kecske évének - utolsó napja az idén február 7-re esik, 8-tól a kínai asztrológia szerint már a majom évét jegyzik.
A holdújév köszöntéséhez kapcsolódó tavaszünnepre már egy hete megkezdődtek a hazautazások, ám a legzsúfoltabbnak idén is az utolsó hét ígérkezik. Ezekre a napokra mentesítő vasúti szerelvények százait állítják forgalomba. Ebben az időszakban a legtöbben -, várhatóan 2,39 millióan - a vándormunkásokat foglalkoztató, dél-kínai Kantont fogják elhagyni.

Az utazások irányát tekintve az idén újabb trend figyelhető meg. Sokan célozzák meg ugyanis a nagyvárosokat, ami annak a jele, hogy az ott dolgozók miután letelepedett egy városban, inkább a szülőket látja vendégül, minthogy maga utazzanak a szülőhelyükre.

Az előrejelzések szerint a korábbi évekhez képest az idén arányaiban többen választják a közúti közlekedést. Ez az új autópályáknak, valamint a viszonylag olcsó és kényelmes buszok elterjedésének köszönhető. A második legnépszerűbb közlekedési eszköz a vasút, ezután következnek a repülőgép.

A hosszú évtizedeken át rendkívüli gondot jelentő jegyvásárlás gördülékenyebb az utóbbi években, amióta a jegyeket személyre szólóan lehet csak megvenni, és a mobil internetes eszközök széles körben elterjedtekké váltak. Az okostelefonokra kifejlesztett alkalmazásokkal történő jegyvásárlás a legnépszerűbb, ezt követi az online jegyvétel az internetes weboldalakon, ám sokak számára még mindig a pénztárak jelentik a biztos megoldást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.