Havanna és Washington diplomatái tovább puhítják egymást

Nem tudtak megállapodni a nagykövetségek kölcsönös megnyitásáról az Egyesült Államok és Kuba diplomatái a pénteken lezárult, kétnapos washingtoni tárgyalásaikon, de az álláspontok közeledéséről és produktív párbeszédről számoltak be.
A két ország külügyi apparátusának vezető munkatársai immár negyedik alkalommal folytattak eszmecserét azt követően, hogy decemberben Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök bejelentette a kapcsolatok normalizálásának szándékát.

A tárgyalások folytatódni fognak, de Josefina Vidal, az Egyesült Államokkal foglalkozó kubai külügyminisztériumi osztály vezetője szerint azok időpontjában még nem állapodtak meg. Roberta Jacobson, az amerikai diplomáciai tárca Latin-Amerika ügyében illetékes államtitkár-helyettese úgy nyilatkozott: lehet, hogy nem lesz szükség hasonló szintű találkozókra.
Noha az egymást követően megtartott sajtótájékoztatójukon a diplomaták nem konkretizálták a fennálló nézetkülönbségeket, amerikai sajtóértesülések szerint Washington azt szeretné, ha diplomatái előzetes engedélykérés nélkül, szabadon mozoghatnának az országban, és azzal találkozhatnának, akivel csak szeretnének, valamint ha a kubai hatóságok nem zaklatnák azokat, akik felkeresik az Egyesült Államok nagykövetségét.

Havanna ebben a kommunista rendszer destabilizálására irányuló kísérletet lát.

Vidal szerint a tárgyalásokon "a nagykövetségek működésének és a diplomaták magatartásának minden aspektusát" érintették, Jacobson pedig arról beszélt, hogy ha megszületik a missziók kölcsönös megnyitásáról szóló megállapodás, akkor az amerikai tisztségviselők "úgy tudják majd végezni a munkájukat, mint mindenütt máshol a világban".

Kuba május 29-én kerül majd le hivatalosan az Egyesült Államoknak a terrorizmust támogató országokról összeállított listájáról, ami Havanna számára a pénzügyi szankciók enyhülésével jár majd. A kommunista vezetésű karibi szigetország elleni gazdasági embargó teljes körű feloldása azonban a republikánus többségű kongresszus hatáskörébe tartozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.