A luxemburgi főváros egyébként csöndes és jelentéktelen városházája 1952-ben nagy nemzetközi események színtereként került be a világtörténelembe. Itt tartotta alakuló ülését az Európai Szén- és Acél Közösség (a mai Európai Unió elődje) Montánuniójának főhatósága, és itt írta alá Kondrad Adenauer német szövetségi kancellár és Moshe Sharett izraeli külügyminiszter Izrael állam kártérítési megállapodását. Ez utóbbira pontosan hatvan éve, 1952. szeptember 10-én került sor.

A II. világháborút követő első jóvátételi egyezményt többéves tárgyalássorozat előzte meg. Már 1949. szeptember 15-i hivatalba lépését követően Dr. Adenauer felvette a kapcsolatot az izraeli képviselőkkel, amelynek célja a morális és pénzügyi jóvátétel kidolgozása volt. A Luxemburgi Megállapodás preambuluma rögzítette a Németországból a fiatal Izraelbe kivándorolt menekültek megsegítését, akiknek mai értéken 7 milliárd eurónyi segítséget irányoztak elő. Ezekre áruk és szolgáltatások formájában került sor. További jegyzőkönyv rögzítette a német kormány azon szándékát, hogy törvényileg biztosítsák az egyénektől elkobzott javakért járó kártérítést.

A Német Szövetségi Köztársaság további 450 millió márka (mai értéken mintegy 1 milliárd euró) pénzösszeget ígért az ismertebb nevén „Claims Conference”-nek nevezett szervezeten keresztül.

A Luxemburgi Megállapodást kemény tárgyalások előzték meg Hágában 1952-ben. A fiatal zsidó államba számtalan bevándorló érkezett, és az ország anyagi romokban hevert. Eleinte azonban hezitáltak, hogy Németországgal közvetlen megállapodást kössenek. A szándék heves vitákat váltott ki; az ellenzék a Ben Gurion-kormány szemére vetette, hogy a náci gyilkosok országa mocskos pénzzel vásárolhassa meg a megbocsátást.

Németországban szintén belpolitikai harcokhoz vezetett a megállapodás. A nácik által elkövetett borzalmak felderítése éppen csak megkezdődött. Sokan tagadták a milliós tömeggyilkosságokat, és kevés német érzett felelősséget, hogy a nemzetiszocializmus zsidó áldozatainak kártérítést fizessenek.

Ilyen előzmények után került sor a Megállapodás aláírására, amelyet a német parlament 1953. március 18-án is csak 239-163 arányban ratifikált.

Visszatekintve az elmúlt 6 évtizedre elmondható, hogy a Luxemburgi Megállapodás elősegítette a német–zsidó megbékélést, és a szintén újdonsült Német Szövetségi Köztársaság nyugati integrációját is nagyban megkönnyítette.