AirAsia: A kártérítés nem jelenti azt, hogy meghalt az utas

Az AirAsia 24 ezer dollárt (kb. 6,2 millió Ft) ajánl a szerencsétlenül járt áldozatok hozzátartozóinak, miközben a nemzetközi kutatócsoport továbbra is a Jávai-tengerbe zuhant repülőgép fekete doboza után kutat.

Nyolc nappal a repülőgép-szerencsétlenség után a malajziai székhelyű légitársaság már levélben értesítette az AirAsia QZ8501-es járat utasainak hozzátartozóit, hogy 28 ezer dollárt fizet minden gépen utazó családtagért. A CNN birtokába jutott információk szerint már többen is aláírták a szerződést, egyesek azonban panasszal éltek, mivel a szöveg szerint a kompenzáció a kutatás során fellépő, családokat terhelő „anyagi károkért" jár, nem pedig a halálesetekért. Az AirAsia állítólag  hangsúlyozta, hogy a levél nem jelenti az adott családtag halálának elismerését.

A kutatás mindeközben hétfőn is folytatódott a Jávai-tengeren, ahol a vasárnapinál kedvezőbb időjárási viszonyokról számoltak be. A BBC-nek nyilatkozó hatósági szakemberek szerint egy speciális műszert is bevetettek, amely a tengerfenéken keresi a fekete dobozt és a roncsokat. Eddig 34 holttestet emeltek ki a vízből, de a búvárok szerint a holttestek többsége a repülőgép törzsében lehet.

Az Airbus A320-200 162 utassal a fedélzetén zuhant a tengerbe december 28-án, mintegy 40 perccel a felszállás után. A Surabayából Szingapúrba tartó járaton 155 indonéz, három dél-koreai, egy szingapúri, egy maláj, egy brit és egy francia személy utazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.