Hatezer koszovói tért haza

Már hatezer emigráns koszovói állampolgár tért haza önként vagy kényszerből az Európai Unió országaiból az idén - idézte a szerb sajtó vasárnap Valon Krasniqit, a koszovói belügyminisztérium migrációért felelős illetékesét.

Valon Krasniqi kiemelte, a tavalyi évhez képest nőtt a Koszovóba visszatérők száma, 2014-ben ugyanis összesen 4600-an tértek haza.
A hatóságok a legtöbb koszovóit Németországból küldik haza, de Magyarországról, Svédországból és Svájcból is sok a hazatérő. Általában azokról a személyekről van szó, akik illegálisan jutottak be az Európai Unióba, és ott megpróbáltak menedékjogot kérni, az adott ország hatóságai azonban ezt elutasították.

Az Európai Unió országai február végén kezdték meg azoknak a koszovóiaknak a hazaszállítását, akiknek elutasították a menedékkérelmeit.
Egy felmérés szerint a koszovói családok 47 százalékának van legalább egy olyan tagja, aki jelenleg is külföldön tartózkodik.

Koszovót ősz óta több tízezren hagyták el, hogy az Európai Unió országaiban - főleg Ausztriában és Németországban - próbáljanak szerencsét. A koszovóiak többsége illegálisan jutott az EU országaiba, ahol menedékért folyamodott, mivel azonban a legtöbb uniós állam biztonságos származási országnak tartja Koszovót, a kérelmeket elutasították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.