Határidőre harmincöt állam tett hitet Koszovó függetlensége mellett

Harmincöt ENSZ-tagállam fejtette ki nyilatkozatban az álláspontját a koszovói függetlenség kikiáltásának jogszerűségét illetően a múlt pénteki határidőig. A szerb külügyminiszter szerint Belgrád akkor sem ismeri el Koszovó függetlenségét, ha azt a hágai Nemzetközi Bíróság is jóváhagyja.

Harmincöt ENSZ-tagállam fejtette ki nyilatkozatban az álláspontját a koszovói függetlenség kikiáltásának jogszerűségét illetően a múlt pénteki határidőig – közölte a hágai székhelyű Nemzetközi  Bíróság.

Az Egyesült Nemzetek égisze alatt működő, nemzetközi jogi viták elbírálására szakosodott bírói testület tavaly október 17-én  szabott hat hónapos határidőt arra, hogy a világszervezet tagállamai nyilatkozatot tehessenek arról, miként látják a tavaly február 17-i koszovói egyoldalú függetlenségi nyilatkozat jogszerűségét.

Szerbia semmiképp sem ismeri el Koszovó függetlenségét, bárhogy is ítélje meg a hágai Nemzetközi Bíróság a volt szerb tartomány önállóságának egyoldalú kikiáltását – jelentette ki Vuk Jeremics szerb külügyminiszter.

A Blic című belgrádi újságnak adott interjújában a politikus bizakodóan vélekedett az ENSZ intézményének várható döntéséről. Mint mondta, Belgrád azért fordult a hágai testülethez, s kérte fel állásfoglalásra, mert azt szeretné, ha a volt szerb tartomány státusáról mindenki számára elfogadható döntés születne.

Jeremics azt várja, hogy a Nemzetközi Bíróság a nemzetközi joggal ellentétesnek minősíti a koszovói függetlenség egyoldalú kikiáltását, s Pristina rákényszerül arra, hogy tárgyaljon Belgráddal Koszovó státusáról, amire jelenleg nem hajlandó.

Most először fordul elő, hogy a Nemzetközi Bíróság egy terület elszakadásának jogosságáról döntsön, és határozata a szerb külügyminiszter szerint erős hatással lesz a jövőre nézve. Mint mondta, nem tud elképzelni olyan XXI. századot, amelyben az elszakadás szabadon rá van bízva olyan etnikai közösségekre, amelyek úgy ítélik meg, hogy emberi jogaikat nem biztosítják. Ha így alakulna, nagyon instabillá válna a világ – fejtette ki.

„Éppen ezért hiszem, hogy a bíróság egy demokratikus ország szuverenitásának és területi egységének megőrzése mellett foglal majd állást. Nem vágtunk volna bele ebbe a bonyolult, globalizált folyamatba, ha nem úgy ítéltük volna meg, hogy a nemzetközi jog terén vannak a legjobb esélyeink” – utalt a hágai bírósági eljárásra Jeremics.

Ortodox húsvét a szerbek lakta koszovói Kosovska Mitrovicában
Ortodox húsvét a szerbek lakta koszovói Kosovska Mitrovicában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.