Hatalmas árvíz pusztít Nigériában

Adamawa államban harminc ember meghalt és több mint 120 ezer lakhelye elhagyására kényszerült az árvíz miatt – jelentette vasárnap az AFP francia hírügynökség.

Shadrach Daniel, a helyi katasztrófavédelem igazgatója szerint a 120 ezer földönfutóból mindössze 60 ezer találhatott ideiglenes szállásra a 60 menekülttábor valamelyikében, a szomszédos Kamerunban pedig, ahol nagy esőzések voltak, megnyitottak egy gátat.

A harminc halott csak a legutóbbi áldozatokat jelenti: A Vöröskereszt vasárnapi bejelentése szerint a július óta tartó nigériai árvizek eddig 137 halálos áldozatot követeltek és korábban már mintegy 30 ezer embert tettek vált földönfutóvá. Umar Mairiga, a nemzetközi segélyszervezet szóvivője szerint közép-keleti Adamawa mellett Taraba és Benue államot fenyegeti a természeti katasztrófa, és még több halottra, még több menekültre lehet számítani. Arról, hogy a mezőgazdaság és az ipar mekkora kárral ússza meg az árvizeket, egyelőre becslések sem láttak napvilágot.

Nigériában májustól szeptemberig tart az esős évszak, és közben szinte a semmiből jön az árvíz. Ez sokhelyütt követel halálos áldozatokat, főleg vidéken és a városi nyomornegyedekben, ahol a vízvezeték-hálózat rosszul van kiépítve vagy egyszerűen nincs.

A területen kolera-járvány terjed (már 65 embernél azonosították a betegséget), de eddig nem követelt halálos áldozatokat. A kolera bakteriális eredetű megbetegedés, amelynek legjellemzőbb tünetei az erős hányás és hasmenés. A kór szennyezett vízzel és élelmiszerrel terjed.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.