Hatalmas kudarcot vallott az amerikai elnök biztonsági szolgálata

Teljes mértékben felelősséget vállalt keddi képviselőházi meghallgatásán Julia Pierson, az amerikai Secret Service igazgatója azért, hogy egy zsebkéssel felfegyverzett férfi, egy iraki veterán szeptember 19-én bejutott a Fehér Házba.
„Ami történt, elfogadhatatlan és nem fog megismétlődni" - mondta, elismerve, hogy a biztonsági szolgálat azon a napon nem a megfelelő módon látta el feladatát.

Pierson kijelentette, hogy a Secret Service átalakítását tervezi és helyre akarja állítani a szolgálat tekintélyét. A meghallgatáson kormánypárti és ellenzéki képviselők is azt mondták, hogy az eset megtépázta a szolgálat hírnevét.

A mások mellett az elnöknek, az alelnöknek, valamint az Egyesült Államokba látogató külföldi állam- és kormányfőknek a biztonságáért felelős Secret Service vezetője a kongresszusi tanúvallomás nyilvános, televíziók által is sugárzott részében nem volt hajlandó kitérni a másfél héttel ezelőtti incidens részleteire. Az ügyet részben zárt ülésen tárgyalják.

Az amerikai média egy nappal Pierson meghallgatása előtt szellőztette meg, hogy a 42 éves Omar J. Gonzalez nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes behatolni, ahogy azt a Secret Service eredetileg állította, hanem eljutott egészen az ünnepélyes szertartások lebonyolítására használt Keleti teremig.

Gonzaleznek zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával, a fehér házi komplexum kerítésén átlendülve és a gyepen átsprintelve sikerült bejutnia az északi oszlopcsarnok nyitva hagyott ajtaján. Ott legyűrte a Secret Service egyik tagját, majd az elnöki lakrészhez vezető lépcső és a déli pázsitra néző Zöld terem előtt elfutva eljutott a 24 méter hosszú Keleti terembe, ahol egy másik - mint a meghallgatáson kiderült, nem szolgálatban lévő - ügynöknek végül sikerült lebirkóznia.

A sajtójelentések szerint a Fehér Ház körül felszerelt riasztókat az elnöki hivatal személyzetének kérésére előzőleg elnémították, a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr ezért nem tudott reagálni az illetéktelen behatolásra, és nem zárta be az ajtót előírás szerint. Gonzalezre az őrkutyákat sem uszították rá a Secret Service emberei, ahogy ezt elvileg ilyen esetben meg kell tenniük.

Az 55 éves Pierson - a Secret Service 148 éves történetében a szolgálat első, Barack Obama elnök által 2013-ban kinevezett női vezetője - a képviselőházi meghallgatáson elmondta, hogy a történtek után megerősíttette a Fehér Ház védelmét és Jeh Johnson belbiztonsági miniszter kérésére vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Kitért arra, hogy a Secret Service az elmúlt öt év során 16 olyan személyt tartóztatott fel, aki átmászott a fehér házi komplexum kerítésén, közülük hatot az idén. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Secret Service a ENSZ Közgyűlésének idei ülésszaka alkalmából összesen mintegy 140 állam- és kormányfőt védett.

Piersonnak kérdéseket tettek fel egy 2011 novemberében történt incidenssel kapcsolatban is, amikor a Secret Service akkor négy napon át nem vette észre, hogy legalább hét lövedék eltalálta a Fehér Házat. Az elnöki hivatal közelében leadott lövéseket hallották ugyan az ügynökök, ám a golyónyomokat a takarító személyzet fedezte fel.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy Pierson "tökéletesen bírja" az elnök bizalmát, és hogy az elnöki hivatal a lehető leghamarabb nyilvánosságra fogja hozni az incidens részleteit. Az elnök hisz abban, hogy a Secret Service-nél végre fogják hajtani a szükséges változtatásokat.

A képviselőházi meghallgatáson a honatyák egyebek között azt javasolták, hogy a Fehér Ház ajtajára szereljenek automata zárat (Pierson szerint ez a behatolás óta már megtörtént); telepítsenek elektronikus érzékelő rendszert az épület köré; az őrség legyen határozottabb, amikor fegyvert kell használni; építsenek magasabb, kifelé hajló kerítést az elnöki rezidencia elé; és hogy az ügynökök törődjenek többet az erőnlétükkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.