Hat halott egy szövetséges légitámadásban

Hat ember, feltehetően ellenállók veszítették életüket egy rakétatámadásban Pakisztán északnyugati részén. Washington és Iszlámábád állítólag hallgatólagos megállapodást kötött egy terrorista célpontok elleni támadássorozatról.

Hat ember, feltehetően ellenállók veszítették életüket egy rakétatámadásban Pakisztán északnyugati részén – közölték nevük elhallgatását kérő pakisztáni hírszerzési tisztviselők. Az akcióban az al-Kaida egyik vezetője is meghalt. Az Abdalláh Azam asz-Szaúd néven ismert arab származású férfi Oszama bin Laden terrorszervezetének egyik magas rangú tagja volt – jelentették be később.

A rakétákat Afganisztánból indított pilóta nélküli repülőgépekről lőttek ki, és az egyik helyi törzs egyik tagjának a házába csapódtak be. A halottak között két külföldi ellenálló is van.

A támadás az Afganisztánnal és a pakisztáni félautonóm törzsi területekkel határos Északnyugati Határtartományban történt. A feltevések szerint az Egyesóült Államok légiereje augusztus óta mintegy húsz alkalommal intézett rakétatámadást Pakisztánban az afganisztáni tálib felkelők és az őket támogató ellenállók ellen. Az eddigi légi támadásokat szinte kizárólag a törzsi területekhez tartozó és az ellenállók fellegvárának tartott Észak- és Dél-Vazirisztánban hajtották végre.

Az Egyesült Államok hosszú ideje panaszkodik arra, hogy a pakisztániak nem eléggé hatékonyan támadják a tálibok rejtekhelyeit. Pakisztán szuverenitását sértő akciókként ítélte el a civil áldozatokat is követelő támadásokat.

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok és Pakisztán hallgatólagos megállapodást kötött arról, hogy amerikai robotrepülőgépek támadásokat hajtanak végre feltételezett terrorista célpontok ellen Nyugat-Pakisztánban, Iszlámábád azonban cáfolja ezt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.