Háromszáz romát lakoltattak ki egy párizsi nyomortelepről

Rendőrök evakuáltak egy észak-párizsi kerületben található, roma bevándorlók lakta kunyhótelepet csütörtökön. A Samaritain nyomornegyed már mintegy hét éve működött.

Az összetákolt házakból álló tábor az egyik legrégebbi nyomornegyed Franciaországban. A lakosok és a bíróság is megelégelte, ami az észak-párizsi kerületben folyik, és a hónap elején elrendelték a telep eldózerolását.

A kilakoltatás nem érte váratlanul a telepen élő háromszáz embert, és bár fellebbezéssel éltek lakóhelyük elbontása ellen, tiltakozások nélkül hagyták el a tábort csütörtökön.

„A hangulat nyugodt, beszélgettünk a lakókkal, és tudják, hogy ez egy bírósági határozat" – magyarázta egy hivatali forrás a Le Monde francia lapnak. A Local szerint a tábor mintegy 80 családnak ad otthont, a legtöbben közülük Bulgáriából és Romániából érkeztek Párizsba.

Farkas József, a telep egyik lakója maga fordult a helyi polgármesterhez, hogy ne telepítsék ki őket a nyomornegyedből. A tábor megmaradásáért küzdött két segélyszervezet is, akik felajánlották, hogy finanszírozzák a negyed takarítását, kiépítik a vízhálózatot, és segítenek az ott lakóknak az iskolai és munkahelyi regisztrációban. Egy petíciót is indítottak a telepért, melyet 38 ezer ember írt alá, de kezdeményezésük süket fülekre talált.

József szerint a kerület vezetése semmit nem tett azért, hogy a helyiek életkörülményei javuljanak, most pedig az utcára küldenek 300 embert. A tizenhét éves fiatal kilátástalannak látja helyzetüket. Nem tudja, hova mehetnének ezután.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.