Háromra nőtt a kijevi összecsapás halálos áldozatainak száma

Háromra nőtt a kijevi parlament előtt elkövetett támadás halálos áldozatainak száma - közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A parlament épületét a szélsőséges nacionalista tüntetőktől védő nemzeti gárdisták egyike hétfőn szívlövés következtében vesztette életét, rajta kívül még két gárdista halt bele sebeibe a kórházban.Háromra nőtt a kijevi parlament előtt elkövetett támadás halálos áldozatainak száma - közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A tüntetők egyike hétfőn harci gránátot hajított a rendfenntartók sorfala mögé. A belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint összesen 141-en sérültek meg az incidensben, köztük 131 rendőr, illetve nemzeti gárdista.

A hatóságok 18 embert vettek őrizetbe, és eddig ötük ellen indítottak eljárást.

Szvitlana Bliscsik, a kijevi rendőrség szóvivője újságírókkal közölte, hogy Oleh Tyahnibokot, a szélsőséges nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnökét is kihallgatják az ügyben. A törvényhozás épülete elleni rohamban részt vevő tüntetők többsége a Szabadság párt zászlai alatt vonult fel, és a férfi, aki a kézigránátot a rendőrök közé dobta, a párt önkéntes alakulatában szolgál a kelet-ukrajnai harcok övezetében. Ezt az egység parancsnoka is megerősítette.

A rendőrségi szóvivő elmondta: a nyomozás során elemzik az interneten megjelent fotókat és videofelvételeket, hogy a támadásban részt vevőket azonosítsák. Hangsúlyozta, hogy a vizsgálat nemcsak az elkövetőkre, de a szervezőkre és a politikai felelősökre is kiterjed.

Előző nap a parlamentnél történteket éles hangon ítélte el Petro Porosenko államfő és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, ugyanakkor a politikai pártok részéről a történtek értékelése még várat magára.

A helyi közösségeknek nagyobb önrendelkezési jogot biztosító alkotmánymódosítást nem támogatta a parlamentben a kormánykoalíció három másik pártja, a Julija Timosenko volt kormányfő mögötti erő, a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) és Oleh Ljasko Radikális pártja. Utóbbi parlamenti erő hívei szintén részt vettek a törvényhozás épülete előtti tüntetésen, amely békés tiltakozásnak indult, de az előterjesztés megszavazása után az épületet védő karhatalmi erőkkel történt véres összecsapásba torkollott.

Az államfő által előterjesztett alkotmánymódosítás elutasítói attól tartanak, hogy az alaptörvény módosítása lehetőséget teremt a kelet-ukrajnai területeknek az ukrán államból való kiszakadásra.

Keddi ukrán sajtójelentések szerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is kifejezte aggodalmát a kijevi parlamentnél történtekkel kapcsolatosan. Szóvivője, Stéphane Dujarric a főtitkár szavait tolmácsolva azt mondta, hogy Ban Ki Mun mérsékletre intette a konfliktusban szemben álló feleket, és arra kérte őket, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést az alkotmánymódosítás körül kialakult vita békés rendezésére.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.