Három világvallás az Obama-családban

Amerikában minden, és mindennek az ellenkezője is megtalálható. A nyugati világ a vallást a legkomolyabban vevő államában az elnöki család - lazább-szorosabb - felekezeti kötődését mindig figyelem kíséri, noha vége az időknek, amikor a mélyen hívő Jimmy Carter még tanított is egy, a Fehér Házhoz közeli baptista templom vasárnapi iskolájában.

Barack Obama esetében azt sem tudják a megfigyelők, hová kapkodják a fejüket. Az elnök, aki beiktatásán a Hussein középső névvel tett esküt, és apai nagyapja (csakúgy, mint indonéz nevelőapja) muzulmán vallású volt, maga keresztény - családjával együtt. Ellenfelének, John McCainnek a választási kampányban úgy kellett kiigazítania egy felháborodott hozzászólót, aki azzal hozakodott elő: Obama arab és muzulmán.

Capers Funnye a First Lady, Michelle Obama unokatestvére
Capers Funnye a First Lady, Michelle Obama unokatestvére

A republikánusok támadták a demokrata politikust egykori mentora, Jeremiah Wright, radikális hangot megütő fekete tiszteletes miatt (miközben a "szélsőbaloldali összeesküvő", Bill Ayers közeli ismerőseként is pozicionálták egyúttal.) A "jolly joker" rabbirokont ugyan a The Wall Street Journal még a kampányidőszakban előásta ugyan, de a The New York Times Magazine terjedelmes riportjában most nagyobb figyelmet kap.

Az 57 éves Capers Funnye a First Lady, Michelle Obama unokatestvére, és egy 200 tagú, etiópiai zsidó közösség főrabbija az Első Család eredeti otthonában, Chicagóban. Mint a Mózes hitét valló 150 ezer afroamerikai legtöbbje, Funnye sem mindig volt zsidó: metodistaként nevelkedett, és egy ideig az iszlám után is érdeklődött. Immár negyedszázada avatták rabbivá, de beilleszkedése korántsem volt könnyű: sok helyütt elutasításra talált. A hatmilliós amerikai zsidó közösség jelentős része nemigen tud mit kezdeni a fekete zsidók "héber izraelita" mozgalmával, amelyet száz évvel ezelőtt Wentworth Matthew hozott létre. Ő a többi közt azt hirdette: a fehér bőrű zsidók közül is sokan az izraelita hitre áttért kazárok leszármazottai.

Az afroamerikaiak és a zsidók együttélése korántsem felhőtlen az Egyesült Államokban. Jesse Jackson fekete tiszteletes, polgárjogi harcos, aki egykor a demokraták elnökjelöltségéért is indult, a zsidóságra tett kijelentéseivel a pártot és a szavazótábort is zavarba hozta. Az izraelita feketék sajátos köztes helyzetben vannak.- Zsidó vagyok, ami átvágja a bőrszín és az etnikum minden gátját - vallja önmagáról Funnye rabbi, akinek közössége nem a módosabb rétegekből áll össze: "Tagjaink alkalmazottak, tanárok, a városi adminisztráció dolgozói. Nincsenek milliárdos jótékonykodóink, mint a Bronfman-család. Az egyetlen gazdag fekete zsidó, akiről hallottam, (a komédiás) Sammy Davis volt, de ő már meghalt."

Obamáék felemelkedésével párhuzamosan Funnye rabbi dolgát is felvitte a Mindenható. New York-ban, egy fehérekből álló tekintélyes zsidó közösség zsinagógájában tarthatott beszédet - ez korábban nem történt meg. "Debütáltam a Broadway-en. Kicsit sokáig tartott, míg eljutottam ide, de most már készenlétben állok..."

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.