Három év börtön az iraki cipődobálónak

Három évi börtönre ítélte csütörtökön egy bagdadi bíróság azt az újságírót, aki tavaly decemberben cipőjét próbálta hozzávágni az utolsó iraki sajtókonferenciáját tartó George Bush-hoz. Muntaszir az-Zaidi állítása szerint feldühítette az amerikai elnök ajkán játszadozó hideg mosoly.

Az al-Bagdadíja televízió munkatársát külföldi vezető elleni támadás vádjával ítélték el. Az újságíró ártatlannak vallotta magát a perben, azt állítva, hogy tette "természetes reakció volt egy megszálló ellen". Iraki zászlóba burkolva Zaidi az egyik tárgyalási fordulóban arról beszélt, mennyire feldühítette, hogy az „ajkán játszadozó hideg mosollyal” Bush előrelépésről beszélt. "Arra gondoltam, mit ért el – megöltek egymillió irakit" – indokolt az újságíró.

Szólásszabadságra hivatkozva felmentést kérő huszonöt fős ügyvédi különítménye szerint a vád azért sem állta meg a helyét, mert Bush nem  hivatalos látogatáson tartózkodott Bagdadban, váratlanul, meghívás nélkül érkezett.

Ezt azonban a bíró elutasította, mert Núri al-Máliki kormányfő maga is jelen volt a sajtótájékoztatón. Zaidi maximális büntetése 15 év lehetett volna. Az ítélethirdetést a teremben jelenlévők dühkitörései kísérték.

Bár Zaidi nem találta el Busht, pillanatok alatt médiasztár és az arab világ hőse lett  belőle, sőt több országban a cipőgyártók vetélkedtek egymással a Busht célba vevő cipők márkavédjegyéért. A 28 éves agglegény újságíró kegyeiért Egyiptomból és a palesztin területekről is versengeni jelentkeztek a reménybeli arák, magánakciójából az interneten is játszható számítógépes játékok készültek, nem beszélve arról, hogy tette világszerte része lett a tüntetői folklórnak is.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
A protester displays a shoe stuck to a picture of U.S. President George W. Bush during a protest in Amman December 20, 2008. Protesters on Saturday showed their support for detained Iraqi journalist Muntazer al-Zaidi, who hurled his shoes at U.S. Pre
A protester displays a shoe stuck to a picture of U.S. President George W. Bush during a protest in Amman December 20, 2008. Protesters on Saturday showed their support for detained Iraqi journalist Muntazer al-Zaidi, who hurled his shoes at U.S. Pre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.