Három "terrorista" még szökésben van Bolíviában

A bolíviai parlamenti vizsgálóbizottság egyik tagja azt közölte a pénteki bolíviai sajtóval, hogy a terrorista bandaként üldözött csoportnak nyolc tagja volt, aki közül három még szökésben van. La Paz húzza az időt, még péntek délelőtt sem adtak át hivatalos dokumentumokat Magyarország tájékoztatására - mondta Józsa Mátyás magyar nagykövet.

Ezt az információt annak nyomán mondta az Opinión című lapnak, hogy a bizottság meghallgatta a nyomozást felügyelő Marcelo Sosa ügyészt, és a nyomozócsoportot vezető Johnny Aguilera őrnagyot. A körözött három személynek a fedőnevét mondta el a képviselő, eszerint "Viejo", "Superman" és "Lucas" rejtőzködik még.

Tóásó Előd annak köszönheti az életét, hogy nem állt ellen a rendőrség fellépésének. A szobája a szállodai folyosó végén volt, s amikor 16-án hajnalban meghallotta a különleges osztag támadását jelző lövöldözést, levetette magát az ágyáról a földre, és hason fekve, tarkóra tett kézzel várakozott. Ennek ellenére a rendőrök megverték - mondta Józsa Mátyás nagykövet a helyi pénteki sajtóban részletesen ismertetett csütörtöki sajtótájékoztatón. A diplomata ezt sajnálatosnak nevezte, és elmondta, hogy emiatt lépéseket tesz a fogoly emberi jogainak tiszteletben tartása érdekében. A rendőri túlkapást annak tulajdonította, hogy akció közben a különítményesek elvesztették uralmukat az idegeik fölött.

A család által felfogadott Rigobert Paredes ügyvéd arra panaszkodott, hogy nem kap semmiféle dokumentumot a hatóságoktól az eljárásról, szerinte valószínűleg a hírzárlat miatt. Az ügyvéd arra készül ezért, hogy panaszt emeljen a védelem jogainak a korlátozása miatt. Közölte, hogy vissza fogja vonni az elődje, a védelemre hivatalból kirendelt Wilma Argote beadványát, amelyben fellebbezett az előzetes letartóztatásról szóló bírósági határozat ellen. Ezt azzal indokolta, hogy Argote nem tájékoztatta őt a lépésről, és nem ismeri a beadványt, s ez később kárt okozhat a védelem stratégiájának.

Felbukkant az üggyel kapcsolatban egy titokzatos üzenet, amelyet állítólag egy terrorista küldött Cochabamba városból. Ő azzal vádolta Álvaro García Linea bolíviai alelnököt, hogy Juan Ramón Quintanával, az elnökségi ügyek miniszterével együtt ő bérelte föl Rózsa Flores Eduardót terror terjesztésére Bolíviában, de a kormány később megölette a férfit. A nyilvános készülékről, faxban elküldött üzenetet az ügyészség hamisnak minősítette, egy ellenzéki képviselő viszont érdemesnek tartja a kivizsgálásra.

La Paz továbbra sem segít

A bolíviai bürokrácia húzza az időt, még péntek délelőtt sem adtak át hivatalos dokumentumokat Magyarország tájékoztatására az állítólagos terroristák ügyében, és Tóásó Előd ügyvédje sem nézhetett még bele a nyomozati anyagokba - mondta el telefonon az MTI-nek Józsa Mátyás magyar nagykövet.

A diplomata attól tart, hogy a hét vége miatt nem kapja meg az elhunyt Magyarosi Árpád személyi okmányait sem, pedig erre szükség van a holttest hazaszállításához.

Megérkezett La Pazba időközben a román konzul is, aki szintén hozott magával felhatalmazást Józsa Mátyás számára, hogy intézkedhessen, de eddig ez sem segített, noha a bolíviai külügyminiszter minden segítséget megígért a személyes találkozón.

Józsa Mátyás elmondta azt is, hogy esetleg szükség lesz személyi védelmet felfogadni Rogiberto Paredes Ayllon ügyvéd számára, mert a bolíviai belpolitikai küzdelmek középpontjába került ügy miatt "célponttá válhat".

Zágráb hivatalos tájékoztatást vár

Horvátország hivatalos tájékoztatást akar kérni Bolíviától arról, hogy a dél-amerikai ország rendőrsége lelőtte a horvát állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores Eduardót, egy másik horvát állampolgárt pedig őrizetbe vett - közölte pénteken a zágrábi külügyminisztérium. Közleménye szerint Gordana Jandrokovic miniszter utasítására a tárcánál munkacsoport alakult a bolíviai események nyomon követésére.

A horvát külügyminisztérium arra készül, hogy a következő napokban konzuli jegyzékben fordul a bolíviai társminisztériumhoz, és hivatalos tájékoztatást kér Rózsa Flores Eduardo halálának körülményeiről, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadic őrizetbe vételének indokairól. A tárca szándékát azzal indokolta, hogy szeretne "teljes körű és objektív" betekintést nyerni a történésekbe. A minisztérium nyomon követi a bolíviai eseményeket, információkat gyűjt és azoknak megfelelően fog eljárni - tette hozzá a közlemény.

A zágrábi külügyi közleményt ismertető Tanjug szerb hírügynökség megemlítette, hogy Mario Tadic korábban Bolíviában élt, ahonnan 1991-ben Horvátországba utazott, hogy a horvátok oldalán részt vegyen a horvát-szerb háborúban (1991-1995). Tadic 2005-ig szolgált a horvát hadseregben és hadnagyként szerelt le. Családjával egy ideig a kelet-horvátországi Eszéken (Osijek) élt. Horvát sajtóbeszámolók szerint a bolíviai hatóságok azzal vádolják a dél-amerikai országban letelepedett horvátokat, hogy "azt akarják tenni Bolíviával, amit Jugoszláviával is tettek" - jegyezte meg a Tanjug.

 

 

 

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.