Három nap alatt ezer illegális bevándorlót mentettek meg az olaszok

Péntek óta mintegy ezer illegális bevándorlót sikerült kimenteni a Földközi-tengeren bajba került hajókról - közölte az olasz parti őrség.
A szolgálat biztonságba helyezett mintegy nyolcszáz személyt, akik egy teherszállító hajó fedélzetén próbálták elérni Szicíliát, azonban az olasz sziget partjaitól mintegy száz tengeri mérföldnyire bajba kerültek. A vízi jármű a tengeren hánykolódott, miután a személyzet bekapcsolta a robotpilótát, és elhagyta a szállítóhajót. Az illegális bevándorlók ezután műholdas rádiótelefonon keresztül értesítették az olasz hatóságokat - írja a Híradó.

A parti őrség beszámolója szerint a mentőakciót különösen megnehezítették a rossz időjárási körülmények és a hajó nagysága. A vízi jármű hosszúsága elérte a hetven métert. A mintegy hat tengeri csomóval közlekedő hatalmas teherszállító helyzetét a Frontex, az Európai Unió külső határvédelmi ügynökségének egyik repülőgépe segítségével mérték be. Az illegális bevándorlók - köztük számos gyerek - az olasz parti őrségnek azt mondták, hogy Szíriából származnak, és Törökországból indultak útnak a dél-európai ország felé.

A hatóságok pénteken 194 szíriai menekültet helyeztek biztonságba. Az őket szállító mintegy harminc méter hosszú kereskedőhajó ugyancsak Törökországból tartott Olaszországba, amikor az ország partjaitól 240 kilométerre bajba került, és erről a görög hatóságok értesítették az olasz parti őrséget. A műveletbe a Triton-misszió egyik hajója is bekapcsolódott. A Triton a Frontex illegális bevándorlást ellenőrző missziója, amely november elején indult és december végéig még a Mare Nostrum olasz katonai-humanitárius misszióval párhuzamosan működik. Januártól a Tritonban részt vevő európai tagállamok egységei felügyelik majd az Észak-Afrika és Olaszország közötti partokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.