Harminckét ember ellen indult eljárás az „iszlamizálódás” elleni tüntetés miatt

Harminckét személlyel – többségükben cseh állampolgárokkal – szemben indított eljárást a szlovák rendőrség azok miatt a garázda cselekmények miatt, amelyeket az Európa „iszlamizálódása” és az Európai Unió menekültpolitikája ellen szombaton Pozsonyban tartott tüntetés idején és után követtek el – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
A hétvégén a szlovák rendőrség 76 személyt vezetett elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Közülük végül 19 cseh és 13 szlovák állampolgár ellen indítottak eljárást. Többségében garázdaság, két személy esetében pedig hivatalos közeg elleni támadás gyanúja miatt kezdték az eljárást.

Pozsonyban szombaton délután az 1989-es rendszerváltoztatás utáni időszak legnagyobb létszámú tüntetését tartották meg. Az Alternatív út nevet viselő szervezet által előre bejelentett – Európa állítólagos iszlámosodása és az Európai Unió menekültpolitikája ellen meghirdetett – megmozduláson becslések szerint legalább ötezren vettek részt, míg a vele egyidejűleg tartott ellendemonstráció résztvevőit száz és kétszáz személy közöttire becsülte a pozsonyi média.

A tüntetés rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, több száz rendőr, köztük rohamosztagosok felvigyázásával zajlott.
A megmozdulás első szakaszában – míg a tömeg a főpályaudvarnál meghirdetett gyülekezőhelyről a tüntetés helyszínére, a Szlovák Nemzeti Felkelés terére vonult – csupán egy kisebb incidens történt: a rendőrök letartóztatták az egyik résztvevőt, miután az házi készítésű könnygázgránátot próbált dobni az elnöki palota előtt összegyűlt ellentüntetők közé.

A tüntetés helyszínén a szónokok kivétel nélkül a menekültek Európába való beáramlása ellen és a „kontinenst elárasztó iszlám” ellen emeltek szót, s durva hangvételű kritikával illették az EU vezetését, valamint az Európai Parlamentnek a menekültkvóták bevezetését támogató szlovákiai képviselőit, akiket többször hazaárulónak neveztek és egyéb nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illettek. A tömeg túlnyomó többsége később átvonult a kormánypalota elé, ahol néhány újabb rövid szónoklat után a szervezők az akciót befejezettnek nyilvánították, és a tüntetők szétszéledtek.

A tüntetés utolsó mozzanatainak idején, illetve azt követően több atrocitásra is sor került, a rendőrség ezekkel összefüggésben indított eljárásokat. Az erőszakos cselekmények részint Pozsony óvárosában, valamint a főpályaudvar környékén történtek, ahol radikálisok csoportjai kövekkel dobáltak meg néhány rendőrautót, részint a pozsonyi vár környékén, ahol a szélsőségesek egy csoportja megakadályozott egy kerékpárversenyt, majd békés járókelőkbe is belekötött.

Az erőszakos cselekményeket hétfőn nyilatkozatban ítélte el Robert Fico kormányfő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.