Harminchárom év börtönre ítélték Pelé fiát

Edson Cholbi do Nascimento kábítószer-kereskedelemből származó pénzeket mosott tisztára. A santosi kartellvezér rántotta magával.

Harminchárom éves börtönbüntetésre ítélték szombaton Brazíliában Edson Cholbi do Nascimentót, a futball-legenda Pelé 43 éves fiát. Az Edinho néven apja egykori klubjában, a Santosban kapus majd kapusedző férfi kábítószer-kereskedelemből származó pénzeket mosott tisztára.

Ügyészségi vádak szerint Edinho összekötő volt a kartell fegyveres és a pénzügyi szárnya között. Rajta kívül három másik ember – köztük a Naldinho néven ismert, öt éve szökésben lévő kartellvezér, Ronaldo Duarte Barsotti – szintén fejenként 33 évet kapott.

Naldinhót többek között azzal vádolták, hogy Délkelet-Brazíliában a kábítószer nagy részének az útját ő irányítja, beleértve azét a kokainét is, amely Santosból Rio de Janeiro faveláiba megy. Az A Tribuna szerint a perben előkerült egy hangfelvétel, amelynek a tanúsága szerint a kartellvezér néhány éve telefonon tárgyalt Edinhóval új üzleti és terjeszkedési lehetőségekről.

A most 43 éves Edinho Pelé harmadik fia. Apja nagy meglepetésére lett kapus. A Santos húszévesen szerződtette, de többnyire csak a kispadig jutott, a pályára ritkán küldték.

Karrierje fénypontját a Santos második helye jelentette az 1995-ös szezonban. A klub egy ki-ki meccsen maradt alul a bajnok Botafogóval szemben. Edinho négy évvel később, 1999-ben már vissza is vonult, miután hat év börtönre ítélték egy utcai autóverseny miatt, amely az egyik riválisa halálával ért véget. Ezt az ítéletet másodfokon megsemmisítették.

Brazíliában hatalmas meglepetést keltett, amikor 50 másik emberrel 2005-ben Edinnhót is őrizetbe vették kábítószer-kereskedelem vádjával. Amíg rács mögött volt, Pelé többször is meglátogatta, a sajtó előtt hangoztatva, hogy az ügyészségnek semmilyen bizonyítéka nincs a fia ellen.

Edinho nem sokkal később ki is szabadult. 2007-ben kapusedző, három évvel később segédedző lett a Santosnál. Jelenleg szabadlábon van és marad, amíg nem döntenek a fellebbezéséről, de az útlevelét bevonták. A kábítószer-kereskedelem egyébként jövedelmező üzlet lehetett a santosi kartell számára. Csak Naldinhónál száz kocsit foglaltak le a per során.

Brazíliában tíz nap múlva, június 12-én kezdődik a futball-világbajnokság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.