Harminc évet kapott nemi erőszakért a futballedző

Jerry Sandusky tizenöt éven át zaklatta a felügyeletére bízott fiatalokat. Valószínűleg a börtönben fog meghalni.

Sandusky a Penn State Nittany Lions amerikaifutball-csapat edzője volt; 1999-ben nyugdíjba ment, de a szexuális visszaéléseiről több mint egy évtizeden át keringő hírek nyomán tavaly novemberben letartóztatták. A férfit júniusban 45 rendbeli nemi erőszak miatt az esküdtszék bűnösnek nyilvánította, John Cleland Centre County-i bíró keddi ítélete szerint pedig minimum 30, maximum 60 évet kell rácsok mögött töltenie a felügyeletére bízott fiatalok megerőszakolásáért. Ez azt jelenti, hogy a 68 éves futballedző minden valószínűség szerint a börtönben fog meghalni.

Sandusky – aki kedden vörös börtönegyenruhában, bilincsbe vert kézzel jelent meg a törvényszék előtt – fellebbezni akar az ítélet ellen; ahogy még hétfőn, az egyetemi rádióban sugárzott beszédében hangsúlyozta, „akár az életét is elvehetik tőle, de a szívét nem”. „Mélyen a szívemben tudom, hogy nem követtem el ezeket a feltételezett, visszataszító cselekedeteket” – mondta. Az esküdtszék ennek ellenére bizonyítottnak találta, hogy a Penn State amerikaifutball-csapatának a segédedzőjeként Sandusky tizenöt éven át tíz fiatalembert erőszakolt meg. A feltárt 48 esetből 45-ről állt a vád rendelkezésére elégséges bizonyíték a férfi elítéléséhez.

A botrány az egész egyetemet megrázta. Menesztették az amerikaifutball-csapat, a Nittany Lions vezetőedzőjét, Joe Paternót, mivel másfél évtized alatt sem tett semmit az eset kivizsgálásáért, de leléptették a kitűnő utánpótlás-nevelő hagyományairól ismert intézmény rektorát is. Áldozatul esett a Sandusky-ügynek a csapat több eredménye is, amelyet érvénytelenítettek.

Sandusky az NBC Newsnak adott tavalyi telefonos interjújában bevallotta, hogy szeretett „hülyéskedni a gyerekekkel”, megölelni őket, és volt, hogy megérintette a lábukat, de nem bűnös az ellene felhozott vádakban. Elmondása szerint bánja azt is, hogy együtt is zuhanyozott a fiúkkal az edzések után, de sosem vonzódott szexuálisan hozzájuk.

Sandusky élete hátralévő részét rács mögött tölti
Former Penn State assistant football coach Jerry Sandusky arrives at the Centre County Courthouse for sentencing in his child sex abuse case in Bellefonte, Pennsylvania October 9, 2012. Sandusky is expected to face life in prison when he is sentenced on Tuesday for molesting 10 boys over 15 years, a case that shocked college athletics and riveted national attention on the issue of child sexual abuse. REUTERS/Pat Little (UNITED STATES - Tags: CRIME LAW SPORT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.