Harminc embert ítéltek halálra Vietnamban

Egy vietnami bíróság 30 embert ítélt halálra heroincsempészésért, az ország történetének legnagyobb horderejű drogperében.

A két tonna heroin csempészése miatt indított per januárban kezdődött, és a halálos ítéleteken kívül több tucat embert ítéltek börtönbüntetésre. A tavaly letartóztatott 89 vádlott a helyi média szerint különböző drogkartellek tagjai voltak, és már 2006 óta csempésztek heroint Laoszról – Vietnamon keresztül – Kínába.

Az AFP által megkérdezett bíró elmondta, hogy tekintettel az ügy komolyságára, a tárgyalást a börtön falain belül kellett megtartani.

A BBC szerint további fogások várhatók, ugyanis a rendőrség által végzett speciális nyomozás jelenleg is tart. A hatóságok szerint a bűncselekmények még a mostaninál is nagyobb horderejűek lehetnek. Vietnamban komoly problémának számít a drogcsempészés, ami igen nagy méreteket öltött az utóbbi időben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.