Emberrablások, az elraboltak meggyilkolása, kivégzése – ezek a Közel-Keleten visszatérő események az elmúlt száz évben a zsidók és a palesztinok viszonyában. – Ami most történik Izraelben, Ciszjordániában és a Gázai övezetben, számomra egyáltalán nem meglepő. Ilyen erőszakhullám két-három évente végigsöpör a térségen. A palesztin területeken amúgy is pattanásig feszült a helyzet. A kérdés szerintem az, hogy a palesztinok elkeseredése elér-e egy olyan fokot, hogy belevágjanak egy harmadik intifádába. Ami persze csak tovább fokozná az erőszakot mindkét oldalról – mondta lapunknak adott telefoninterjúban Tamar Amar-Dahl izraeli-német történész, a berlini Freie Universität oktatója.

Palesztin tüntető parittyával támad az izraeli rendőrökre. Kiszolgáltatottak és elkeseredettek Thomas Coex / AFP

A három izraeli fiatal elrablása és meggyilkolása, majd a feltételezhetően bosszúakció, a palesztin fiatal elrablása és meg gyilkolása Amar-Dahl szerint kísérőjelensége egy mély konfliktusnak. Mégpedig annak, hogy kié a föld, ki ellenőrzi a területeket és persze a régióban stratégiai fontosságú vízkészleteket. Bár Izrael állam létrejötte óta többször – legutóbb az 1993-as oslói megállapodások nyomán – történtek kísérletek a területmegosztásra, ezek rendre kudarcba fulladtak. A történész szerint ennek oka alapvetően abban keresendő, hogy az izraeli politikai elit egyre kisebb készséget mutat a területmegosztásra. Pedig ha Oslót követően sikerült volna kompromisszumot kötni, talán ma más lenne a helyzet.

Az 1968-ban a libanoni határ közeli tengerparti városban, Naharijában született, történelmet és filozófiát Tel-Avivban, Hamburgban és Münchenben tanuló történésznek az a tézise, hogy az izraeli cionista jobboldal és cionista baloldal között régóta konszenzus van a településpolitikában. Abban, hogy minél nagyobb területet minél több izraeli teleppel kell benépesíteni, mert erre a zsidóknak joguk van, hiszen így teremthetik meg Izrael országát (Erec Izrael). A településpolitikát jobb- és baloldali kormányok egyaránt bátorították, illetve támogatták. E konszenzus Amar-Dahl megítélése szerint a cionista jobboldalnak kedvezett, sokkal többet profitált belőle, mint a baloldal, amelynek egyes politikusai úgy gondolták, hogy bizonyos engedmények árán is megvalósítható „Izrael országa”.

Az izraeli államrezonnak számító településpolitikával, illetve az izraeli katonai túlerővel szemben a palesztinok egyre kiszolgáltatottabb helyzetben érzik magukat. A palesztin belharcok, a Mahmud Abbasz vezette Fatah és a radikális Hamasz közötti konfliktus is csak súlyosbítja az egyébként is robbanással fenyegető szociális viszonyokat. Az Egyesült Államok visszahúzódása-visszavonulása a közel-keleti térségből, az, hogy az Obama-adminisztráció lényegében magukra hagyta a szemben álló feleket, szintén az erősebbnek, vagyis Izraelnek kedvez.

Tamar Amar-Dahl izraeli történész és politológus BJÖRN DUDDECK / Fotó

A Közel-Keleten zajló események, a szíriai polgárháború vagy az egyre súlyosabb iraki helyzet tovább erősíti az izraeliekben az elszigeteltség és az állandó fenyegettség érzetét, azt, hogy az arabok úgymond „békétlen, erőszakra hajlamos népek”. Az izraeli közvélemény többsége nem hisz abban, hogy lehetséges a palesztinokkal kötendő békemegállapodás. – Izraelben senki sem beszél a békéről, a diskurzus arról folyik inkább, hogyan kerüljük el az újabb háborút, hogyan tartsuk minél alacsonyabb szinten a fenyegetettséget – mondta a történész, emlékeztetve, hogy szülőhazájában a politikai nyelvezetet is a biztonságpolitika határozza meg. Úgy gondolja, hogy Benjamin Netanjahu kormányfő szeretné elkerülni a nyílt katonai konfliktust, de az erőszak eszkalációja, egy esetleges harmadik intifáda esetén az izraeli hadseregből századosként leszerelt ex-kommandós nem fog habozni, hogy légi csapásokat vagy akár szárazföldi műveleteket indítson gázai célpontok ellen, például Hamasz-vezetők likvidálására.

A Németországban élő történész azt mondja, hogy nem kritikusan, hanem józanul szemléli a cionista állampolitikát, amelyet konfliktusra törekvő politikai berendezkedésnek nevez. Miután az izraeli politikai elitben egyetértés van abban, hogy a zsidók joggal formálnak igényt minden egyes négyzetcentiméternyi földre, a palesztinokkal fennálló konfliktusnak egyhamar nem lesz vége. Kiutat csak a területmegosztás jelenthetne, de azt Izraelben csak kevesen gondolják komolyan.