Harckészültség Szocsiban

Az olimpiai játékok történetének legkomolyabb biztonsági előkészülete zajlik Szocsiban, egy hónappal a nagy esemény előtt.

A hatóságok több mint 30 ezer rendőrt és katonát küldenek a fekete-tengeri üdülővárosba. A BBC szerint az orosz kormány leginkább az észak-kaukázusi iszlamista militánsoktól tart. Az észak-kaukázusi iszlám szélsőségesek vezére, az ország egyik legkeresettebb embere, Doku Umarov a közelmúltban arra szólította fel híveit, tegyenek meg mindent, hogy az olimpiát ne lehessen megtartani.

A félelmek nem teljesen alaptalanok: december 29-én és 30-án Volgográdban összesen 34 ember vesztette életét, miután két önkéntes merénylő felrobbantotta magát. A hatóságok feltételezése szerint az elkövetők észak-kaukázusi merénylők voltak. A történtek után Vlagyimir Putyin elnök a korábbinál is szigorúbb biztonsági intézkedéseket rendelt el.

„Január 7-től kezdődően az összes biztonságért felelős egységet készültségbe helyezzük” – mondta ma Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek minisztere. „Minden létesítményt védelem alá helyezünk, és egy műholdas megfigyelési rendszer is megkezdi működését.”

Biztonsági okokból az orosz hatóságok két speciális zónát alakítanak majd ki.

Az olimpiai létesítmények közelében ún. „ellenőrzött zónát” alakítanak ki, ahova csak azok a nézők léphetnek be, akik rendelkeznek érvényes jeggyel, és a személyazonosságukat igazoló okmánnyal.  Ezen túl lesznek „tiltott övezetek” is, főként Szocsi körül. A városba csak olyan járművek hajthatnak majd be, amelyeket regisztráltak a helyi hatóságoknál és speciális akkreditációval rendelkeznek.

Az eddigi legnagyobb költségvetésű, 22. téli olimpiai játékok február 7-én kezdődnek.

Az orosz rendőrség fokozottan ellenőrzi az autósok papírjait Szocsiban, a téli olimpiai játékok kezdete előtt
Russian police check a driver's documents near accommodation sites and venues in the Olympic Park in Adler near Sochi, December 31, 2013. President Vladimir Putin on Tuesday vowed to annihilate "terrorists" following two deadly bomb attacks in less than 24 hours in the southern Russian city of Volgograd that raised security fears ahead of the Winter Olympics. REUTERS/Maxim Shemetov (RUSSIA - Tags: POLITICS SPORT OLYMPICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.