Harcba hívta a muzulmánokat egy férfi Spanyolországban

A fegyveres harc és az erőszak révén lehet valaki jó muzulmán - egyebek mellett ilyen mondatokkal igyekezett követőket toborozni az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet számára az a pakisztáni férfi, akit kedden vettek őrizetbe a hatóságok a Barcelona melletti L'Hospitalet de Llobregatban.
A spanyol belügyminisztérium szerint a férfi az internetes közösségi oldalakat arra használta, hogy terjessze a dzsihadista propagandát. Kommentekkel, fényképekkel, videókkal igyekezett például gyűlöletet kelteni a nyugati életformát követő muzulmán nőkkel szemben.

Megcsonkított, lelőtt emberek, gyerekek fényképeit is megosztotta, azzal a megjegyzéssel, hogy az áldozatok mind muzulmánok, akiket nyugatiak, keresztények, zsidók és eretnekek gyilkoltak meg. Emellett méltatta az Iszlám Kalifátus létrehozásáért harcolókat.
A spanyol hatóságok szerint egy nagyon aktív férfit sikerült elfogni, aki sok más ember radikalizálódásáért lehetett volna felelős.
A spanyol kormány adatai szerint a dél-európai országból az elmúlt években körülbelül 150-en csatlakoztak a dzsihadista harcosokhoz Szíriában és Irakban.

A hatóságok tavaly 102 embert tartóztattak le, mert valamilyen kapcsolatot tartott fenn terrorista szervezettel, többségük propagandát terjesztet és toborzott. Legutóbb május elején fogtak el négy embert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.